Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Percemberkék szájverése

Már rég nem hallottam olyan véresszájú nacionalista szöveget, mint amilyen az Európai Parlamentbe jelölt Rareş Bogdan vágott le a liberálisok szebeni nagygyűlésén.

Hirdetés
Hirdetés

És mindezt a párt elnöke, Ludovic Orban, az állam elnöke, Klaus Iohannis (mit keresett ott, amikor az alkotmány szerint semleges kellene lennie?), meg az Európai Tanács elnöki tisztségére áhítozó Manfred Weber lágy tekintetétől kísérve. Persze, mindent bepakolt egy Nyugatot imádó csomagba, és szinte üvöltötte, hogy nem engedik Maros, Hargita és Kovászna megyék enklavizálását, büntetni fogja a románok ellen mondott rossz szót, nem beszélve a tettről.

Kolozsváron az USL–PLUS-osok nyomták a szöveget, egyetlen vékonyka szót sem ejtve arról, hogy Erdélyben magyarok is élnek, és azoknak is vannak jogaik, elvárásaik. Megeshet, külső nyomásra csak elejtenek egy-két mondatot, de nem hinném, hogy közösségünk alapelvárásait megemlítenék. Többségük naci, és az is marad. De a permániás Dan Tănase is folytatta a hadjáratát a magyar feliratok ellen, a szomszéd moldvai megyéből pedig Székelyföldön lévő magyar katonasírokra akarnak román emlékművet ráhúzni…

Mindeközben a hokiválogatott, melynek harmincegy tagja zömmel székely vagy székelyföldi nevelésű játékos, úgy küzdött Románia felirat alatt, hogy minden csapatot legyőztek, és a felsőbb osztályba jutottak. Röviden és csattanósan: dicsőséget szereztek az országnak. Olyan dicsőséget, amilyent „naci” politikusok és hangadók soha nem hoztak.

Egyébként az évek során nem egy olyan magyar sportolója volt Romániának, akiket messze földön ismertek és elismertek. Ha csak a labdarúgókat említjük, volt, hogy szinte magyarokból állott a válogatott, mondhatjuk, ők hozták létre a futballt az országban. Barátky, Kotormányi, Pecsovszky, Bonyhádi, Swarcz, Wetzer; a később jöttek közül Jenei, Bölöni, Dembrószki, Gergely vagy a két Zavoda. Aranyérmes sportolóink Szabó Kati, Éberle Emilia, Szabó Orbán Olga, Jeneiné Gyulai Ilona, Vastag Ferenc…

Egy kicsit tisztelni kellene őket. És még nem is említettem az ismert magyar professzorokat, orvosokat, tudósokat, mérnököket, agronómusokat… Nacionalistáim, ezeknek az erdélyi magyaroknak önök vizet sem vihetnek!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük