Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pénz, pénz, pénz…

Az elmúlt negyedszázadban nem volt még egy ilyen állami költségvetését büdzsé, amely annyi pénzt irányzott elő a közemberek számára, mint az idei. A minimumbért havi 1450 lejre emelték, a legkisebb nyugdíjat (ami lényegében segély) 520 lejre, a nyugdíjpont értéke pedig 1000 lej lesz. De nagyobb összeget kapott az egészségügy, a tanügy, pénzt irányoztak elő az autósztrádák építése mellett – többek között – repülőterek korszerűsítésére, kórházak építésére, iskolák modernizálására.

Persze, mindezek hallatán az ellenzék mindjárt feljajdult, hogy nincs erre elég summa. Mert ugyebár a bruttó össztermelés elég magas, 5,2 százalékos növekedésével, vagyis 254,7 milliárd lej bevétellel számolnak, ezt a tavaly a szeptemberig számított bevétel-növekedésre tekintve el is érhette volna a kormány, de az utolsó két hónapban, na meg az azóta eltelt hetek hercehurcái miatt úgy 10 milliárd lej hiányzik. Éppen annyi, amennyit a Cioloş-kormány kézen-közön elkótyavetyélt. Mintegy 23 milliárd lej EU-tól való lehívásával szeretnék – ezt bele is kalkulálták – kiegészíteni a bevételi részt, amely kérdéses.

Ha már a büdzséről beszélünk, akkor azt is el kell mondanunk, hogy a hadsereg megkapta a bruttó össztermelés 2 százalékát – elsőnek az európai országok közül –, de a hírszerző szolgálatoknak a tavalyinál kevesebb pénzt utaltak ki. Ez néhányuknál a tíz százalékot is eléri, az ígérettel, hogyha szükségük lesz, akkor a következő kiegészítésnél gondolnak rájuk. De kevesebbet kap az elnöki iroda, a szenátus és a képviselőház is. A bevételi oldalon a nyereségi és a jövedelmi adónál is növekedésre számítanak, főleg, hogy a multinacionalista cégek nagyobb összeget pengetnek le, s a bankokat is megadóztatják. A kormány elleni tüntetéseken való hathatós részvételük ennek tudható be.

Ennek a büdzsének a megvalósítása kérdőjeles, bár az egyik oldalon optimistán integetnek, a másikon pesszimistán zavarognak, sőt, betesznek, hogy a kormány elhasaljon. Olvasom a visegrádi 4-ek oldalán a VisegrádPost-on, hogy a korrupcióellenességgel csak az a baj, hogy a korruptak ebben az országban mindenütt, minden pártban, sőt minden intézményben vannak. A hatházas Johannisért sem tenném tűzbe a kezem…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük