Pandóra szelencéje

Elégedett lehet magával Klaus Iohannis államfő, hisz igazán eredményesen dolgozott: az utóbbi időben kissé elbizonytalanodott nacionalista hőzöngők ismét elindultak Székelyföld felé, hogy „megvédjék” az itt „jogaiktól megfosztott” testvéreiket, ismét kimutassák, hogy kik is itt a „tulajdonosok”. Igaz, a jó kis verekedésre éhező, öklöt rázó, kigyúrt izompacsirták megint dolgavégezetlenül távoztak, hisz a helyi magyarok nem voltak „vevők” provokatív üvöltözéseikre. Legalább ennyire fontos az is, hogy a helyi románok, néhány kivételtől eltekintve szintén nem kértek a „védelemből”, hisz normális ember látja: ezek jönnek, üvöltenek és elmennek, de a többeknek holnap is itt kell élniük.

Azt is látni kell ugyanakkor, hogy folyamatosan fennáll annak a kockázata, hogy előbb-utóbb kerüljön egy forrófejű magyar, aki odaszóljon ezeknek, s azzal kitörjön a botrány, hisz ha egy öngyújtót találnak nála, akkor seperc alatt „lenyomozzák”, hogy azzal akarta az árvácskacsokor alá elrejtett atommáglyát begyújtani, és lesz újabb leleplezett „terroristánk”.

Mindez annak „köszönhető”, hogy az alkotmányt naponta lábbal taposó szász államelnök lovat adott a nacionalisták alá, rámutatott, hogy itt nyugodtan meg lehet, sőt meg is kell alázni egy egymilliós közösséget, mert emiatt senkinek semmi bántódása nem esik, az elnök és az állam teljes hatalmi rendszerével ott áll mögöttük.

Valami azt súgja azonban, hogy mégiscsak hiba csúszott a rendszerbe. A nemzetközi porondon egyetlen saját gondolattal sem rendelkező államelnöknek, akinek a külpolitikája abból jön ki, hogy a nagyhatalmak talpát nyalja, alighanem „beszólt” valaki. Más oka nem lehet, hogy Erdély nagy „védelmezőjének” inába szállt a bátorsága, és nem merte kihirdetni a Trianon-törvényt. Azok a kifogások ugyanis, amelyekkel az alkotmánybíróságon megóvta a vonatkozó jogszabályt, a röhej kategóriáját súrolják. Ez azonban nem változtat azon, hogy a szellemet kiengedte a palackból, és minden következményért ő maga a felelős egy személyben.