Összegyűlt a pénz a műtétre

Három hete, január derekán tettük közzé felhívásunkat, hogy ismét összefogásra van szükség Erdővidéken. Ez alkalommal a 26 éves, baróti Molnár Attila budapesti műtétje költségeinek összegyűjtése érdekében kértük az erdővidékiek és a nagyvilágban élő, segítőkész adományozók segítségét, hogy a szükséges egymillió forintot előteremthessük.

Hétfőn járt a bankban Attila édesanyja, Molnár Ibolya, és örömmel hozta a hírt, hogy a számlákra elküldött és a személyesen átadott adományok összértéke 20.800 lej, 30.000 forint és 1.100 euró, ami jóval több, mint amennyit a gyűjtés elindításakor célul tűztünk ki. Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik felhívásunkra adományokat küldtek, hoztak. Reméltük, hogy így lesz, de mégis kellemesen meglepő. Óriási megkönnyebbülést jelent számunkra az a tudat, hogy nem a pénzen fog Attila fiam műtétjének a sikere múlni. Tiszta szívből imádkozunk azért, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb eredménnyel térhessünk haza. Köszönjük mindazoknak a barátoknak, magánszemélyeknek, egyházközségeknek, intézményeknek, szervezeteknek és vállalkozóknak, akik lehetőségeik szerint a segítségünkre siettek, és kívánom, hogy az Isten fordítsa százszorosan vissza rájuk ezt a kedvességet!” – közölte velünk örömkönnyek között az édesanya.

Molnár Attila születése óta küszködik a Recklinghausen-szindrómának nevezett betegséggel. Gyakorlatilag egy olyan daganatról van szó, amely arcának egyik felén fejlődött ki, s mostanra már a szemére és fülére is átterjedt, látását és a hallását is károsítva.

Attilának a műtétet megelőző vizsgálatokra február 21-én kell jelentkeznie a budapesti Országos Onkológiai Intézetben, ahol ezek eredményeinek kiértékelése után következhet a műtét, amelyet dr. Koltai Pál fül-orr-gégész szakorvos, klinikai onkológus fog elvégezni.

Demeter Zoltán, a Gondviselés Segélyszervezet baróti munkatársa

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.