Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orbán üzenete Orbánnak

Miután Iohannisban keservesen csalódnunk kellett, holott rengeteg magyar szavazatot kapott annak idején, amolyan megelőlegezett bizalom formájában, hiába volt kisebbségi, sőt a német tanács elnöke, nyilván a csicskásaként viselkedő másik félkisebbségi származású, ékezetét vesztett miniszterelnökbe sem helyezhetjük reményünket, különösen, hogy engedett meg már magának kimondottan kártékony kijelentéseket is nem román felmenőiről beszélve, a címet ezért inkább amolyan figyelemfelkeltő szójátéknak szántam.

Mélyebb és komolyan veendő tartalma azonban mégis van, s az most ismét időszerű egy Orbán Viktor-i beszéd és gesztus nyomán. A magyar kormányfő fontosnak találta, hogy felszólaljon Temesváron az ottani forradalmi események évfordulójának szentelt megemlékezésen, és lényegi üzenetet küldött egyben a román politikai elitnek is.

Ami Iohannisnak és Orban Ludovicnak esetleg elmegy a füle mellett, az még visszhangra találhat eme elit egyes köreiben, hiszen lényegbevágó érdeke az országnak, hogy egy kelet-közép-európai összefogásba beszállhasson. Ne feledjük, Romániának volt már olyan frissen kinevezett kormányfője, melyet azért buktattak meg, mert a tanügyi törvénynek érvényt akart szerezni a marosvásárhelyi orvosin is, s azt sem, hogy amíg az ország gyakorolta az EU elnökségét hat hónapig, addig szüneteltek-forma a magyarokat leckéztető brüsszeli támadások, mi több, Tusványoson még az államelnök címére is tett egy elismerő célzást az ékezetes Orbán.

Az állandó igazodási kényszerrel küzdő Romániában csirázik a felismerés, hogy abban a világban lenne a helye, melyet „élhető, biztonságos, jómódot nyújtó, fiait visszahívó” államcsoportként, erre törekvőként nevezett meg Orbán Viktor Temesváron, s okos dolog volt eme lehetséges érdekszövetséget felemlegetnie.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük