Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Olimpia

A történelem ismétli magát. 1996-ban, a millecentenárium évében esélyünk lett volna Budapesten rendezni a világkiállítást. A kérdés felmerülésének idején, közvetlenül a rendszerváltás után a bal-liberális ellenzék a világkiállítás ellen foglalt állást, majd midőn 1994-ben az MSZP és az SZDSZ kormányt alakított, az első döntések egyike a világkiállítás lefújása volt.

Most esély mutatkozik arra, hogy Magyarországon rendezzék a 2024-es olimpiai játékokat. S persze akad olyan, „természetesen” kormányellenes, eszmeileg a baloldalhoz kötődő „civil” szervezet, mely a kérdésben népszavazást igyekszik kiíratni, az aláírásgyűjtés a múlt hét közepén el is kezdődött. Sejthető, hogy e népszavazást éppúgy a kormány támadására kívánják felhasználni, mint az üzletközpontok vasárnapi zárva tartásáról szólót, amit végül is a kormány úgy tett okafogyottá, hogy népszavazás nélkül is megszüntette a kötelező zárva tartást.

A kormány- és nemzetellenes publicisták (a kettő nem feltétlenül esik egybe, de gyakran igen) örömködnek a kezdeményezésen. A civilizált emberek közül magát már több esetben kiíró Tóta W. Árpád szerint az olimpia „kényelmetlen, idegesítő és eszeveszetten sokba kerül”, „megfúrása önvédelem, nemes bosszú és bűnmegelőzés”, általa lehet a Fideszt szembesíteni azzal a ténnyel, hogy „nem az egész nemzetet képviseli, csak annak egyik szubkultúráját.” (Íme, miként válik egy gyökértelen, kozmopolita fővárosi firkász szemében a nemzeti gondolkodás „szubkultúrává”.)

Idézhetném hosszabban, és mellétehetnénk még féltucat hasonló irományt, akkor is csak azt tudhatnánk meg, ami sejthető volt: ismét egy olyan törésvonal alakul ki, mely a nemzetépítők és a magyar nemzeti érdekeket mellékesnek, nem létezőnek vagy egyenesen kontrázandónak tekintők sorakoznak fel egymással szemben.

Nem véletlen, hogy bár egyelőre nem állt az aláírásgyűjtés mellé, de az olimpiát kezdetben támogató MSZP 180 fokos fordulatot írt le az ügyben, hasonló álláspontra helyezkedett a Demokratikus Koalíció is. Az Együtt és az LMP aktívan támogatja népszavazási kezdeményezést. Tehát lényegében együtt van az egész balos ellenzék, melynek egyetlen programja, célja, vágya a kormánybuktatás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük