Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Olcsóbb, mint Amerikában

Nemrég voltam egy fesztiválon, ahol Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere is a meghívottak között szerepelt. Tartalmas beszélgetésnek lehettünk tanúi, azon fiatalok, akik ritkán fogyasztanak helyi médiát, néhány perc alatt megismerhették a környezetünket érő újdonságokat, terveket, pályázatokat, befektetéseket. Kapott aztán az elöljáró egy olyan kérdést, amire borzalmasan nehéz lehet válaszolni. Miszerint, miért jönne haza hozzánk egy fiatal, aki szerencsét próbált már külföldön?

Azzal nem vitatkoznék, hogy a kisváros családias hangulata, az otthon szeretete, a rokonok, ismerősök, barátok közelsége mindig is vonzó ereje marad Kézdivásárhelynek és környékének. A polgármester úr azonban egyik okként az itthoni olcsóbb lakhatást hozta fel. Abban a pillanatban nem ütötte meg különösebben a fülem ez, úgy emlékszem, bólogattam, egyetértettem ezzel is. Azóta azonban túl sok lakáshirdetést böngésztem át, és meg kell hagyni, olyan árak uralkodnak nálunk, mintha minimum tengerparton feküdne városkánk.

Kézdivásárhelyi, negyedik emeleti, háromszobás lakás eladó 75.000 euróért (a képekből aztán kiderül, pont ennyit kell még rákölteni, hogy ízlésünknek megfelelő, de legalább élhető legyen). Kézdiszentléleki központi ház eladó 170.000 euróért. Kiskászonban családi (régi típusú, szoba-konyha) ház 55.000, úgy, hogy buldózerrel kezded a felújítást, közmű pedig jó ideig nem lesz bent.  

Kérdem én, ki a fene tudja ezeket megvenni? Aki párjával együtt tíz éve külföldön gürcöl, heti hat nap dolgozik reggeltől estig, szerintem még neki sem menne könnyen. Mi, akik itthon élünk, betojik voltunk máshol szerencsét próbálni, álmodozni sem tudunk lassan egy garzonról sem. Merthogy van nekem banki kölcsönöm lakásra már egy ideje. Már akkor is a maximumot vettük fel, amit adni tudtak figyelembe véve keresetünket stb. De ahhoz, hogy megvásároljam most pl. a szentléleki házat, nagymamám, neki a testvére és még a szomszéd is kölcsönt kellene, hogy felvegyen ahhoz, hogy ki tudjam fizetni.

Olcsó lakhatás? Esetleg, ha örökölsz.

Kovács Mónika, Kézdivásárhely

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük