Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzeti tanévnyitó

Holnap harmadik alkalommal kerül sor erdélyi magyar tanévnyitóra. Két évvel ezelőtt, az első ilyen nagy hatású és méltóságteljes közös évkezdésre Csíkszeredában, pontosabban Csíksomlyón gyűltek össze a magyar tannyelvű oktatás képviselői, a múlt esztendőben a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház vállalta a házigazda szerepét, idén a brassói magyar evangélikusok várják mindenhonnan érkező vendégeiket.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének kezdeményezésére és szervezésében elindított rendezvény célja annak hangsúlyozása, hogy semmiképpen nem mondhatunk el anyanyelvünk oktatásban való következetes használatáról, nem mondhatunk le egyetlen magyar tanintézetről sem, még akkor sem, ha azok fenntartása, megóvása gondokkal, anyagi nehézségekkel jár.

A marosvásárhelyi római katolikus iskola körül folyó harc a bizonyítéka, hogy milyen könnyűszerrel lehet felszámolni egy oktatási intézményt, s milyen óriási erőfeszítésekbe kerül annak újraalakítása. Számos helyen és számtalan esetben hangzott és hangzik el, hogy gyengül az a közösség, amelynek gyenge vagy elkopik az iskolája; fakul az a település, amely oktatási intézményekről mond le. Úgy vélem, ilyen helyzetben, főleg az erdélyi magyarság esetében az akár létszám alatti iskolák fenntartása is elengedhetetlen.

A holnapi tanévnyitón nemzeti közösségünk, az oktatási hálózat, a történelmi egyházak jeles emberei járják minden bizonnyal körül azokat a megoldott és megoldatlan kérdéseket, amelyekkel jelenleg szembesül az a több ezer pedagógus, több tízezer tanuló és szülő, akiknek hétfőn, szeptember 11-én megszólal az iskolába hívó csengő. Fájó pillanat lesz, amikor az üresen maradt padokba beülnek a diákok, mert tankönyv egyelőre nincs, de hiszem, ez nem szegi kedvüket, mert – gondolom – megmaradt az elszántság, az akarat, hogy tanulni akarnak, tudásvárakat ostromolni, álmokat valóra váltani. Mert a lényeg tankönyv nélkül is ugyanaz: a pedagógus tanítson, a diák tanuljon. A szülő pedig bízzék azokban, akiknek gondjaiba ajánlja győzelemre vágyó fiát, leányát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük