Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetárulók

Klientúra-építőnek és megosztónak bélyegezte Orbán Viktor támogatás-centrikus nemzetpolitikáját hat erdélyi magyar értelmiségi. Petíciójukban ugyanakkor rámutattak, hogy „az erdélyi magyar nyilvánosság is beszűkült az ottani média felvásárlásával, alárendelésével, a politikai pártok a Fidesz kiszolgálóivá lettek, megjelent a cenzúra és a retorzióktól való félelem, az erdélyi magyar társadalom sokszínűségét már senki sem képviseli”.

Eckstein-Kovács Péter volt miniszter és szenátor, jelenleg kolozsvári ügyvéd, Fosztó László kolozsvári antropológus, Kozák Gyula és Magyari Nándor László kolozsvári szociológusok, Selyem Zsuzsa kolozsvári író, irodalomtörténész, valamint Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója az általuk február 1-án tartott online sajtótájékoztatón adott hangot a közelgő magyarországi választások kapcsán megfogalmazott véleményének. Álláspontjukat közzétették egy nyílt levélben is, amelyet aláírhatnak a benne foglaltakkal egyetértők.

„Magyarország politikai kultúrája, belső megosztottsága átnyúlik a határon, nekünk is rombolják mindennapi kapcsolatainkat az utóbbi évek gyűlöletkampányai. Nem kell, és nem akarunk félni Brüsszeltől, Soros Györgytől, a migránsoktól, vagy a szexuális kisebbségektől! Nem kell megvédeni minket tőlük. Párbeszédet szeretnénk, nem riogatást” – olvasható többek között a világhálón böngészhető petícióban.

Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, azonban ez nem tévesztendő össze a félrevezetéssel és ferdítéssel. Márpedig Eckstein-Kovács Péter és társai a sajtótájékoztatón elhangzottakkal és nyílt levélbe foglaltakkal ezt teszik. Gyűlöletkampányt ugyanis nem a Fidesz, hanem a magát ellenzékként meghatározó, de valójában idegenbérenc magyarországi pártok és hangadóik folytatnak hosszú évek óta.

Akik pedig ezt tagadják, vagy elítélik az elszakított nemzetrészeknek nyújtott, több száz óvoda, iskola és templom felújítását és építését lehetővé tevő támogatást, azok megérdemlik, hogy rájuk süssék a nemzetárulás billogját. Amint a minket kiszipolyozni, szolgasorsba taszítani, idegen hordákat ránk szabadítani, gyermekeink zsenge tudatát megfertőzni akaró, nemzeti létünket fenyegető Brüsszel és Soros magatartását helyeslők, elősegítők is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 6., 0:07
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Vannak emberek, akik világ életükben fizetett gyűlölködők voltak. Harminc ezüstért saját népüket bármikor elárulják. Most s választás előtt ezt a feladatot bízták rájuk. Látványosan megdolgoznak az ezüstjeikért.

  • User
    Dátum: 2022. február 6., 13:58
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem névtelenűl szolók ehez a témához, nevem Publik Antal. Magyar-Székelynek tartom magam. Anélkül, hogy értenék a politikához, szerény véleményem, hogy az Anyaországtól elcsatólt területeken élő magyarok: előbb magyarok és ezen belül vagyunk Székelyek, Hunok, Jászol, Palócok. Máskülönben, kategorikusan vissza útasítás Gábor Ferenc dúrva szavait. HISZEN Ő AZ, AKI MEGOSZTJA A NEMZETET ÉS NEM IZSÁK BALÁZS.

  • User
    Dátum: 2022. február 6., 22:17
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Milyen párbeszédet akartok ti jakobinus-bolsevik-ultraliberálisok?Ki mondja hogy meg akar védeni titeket?Tőletek akarnak megvédeni minker,mert ti a szabadság,egyenlőség ,testvériség nevében az elődeitek eszközeit vennétek megint kézbe.G. Orwell 1984.

  • User
    Dátum: 2022. február 8., 12:32
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Akik összefognak a magyarországi áruló baloldallal, akik Magyarország ellen szervezkednek Brüsszeli főnökeikkel és Soros bandájával, azoknak valami bajuk van Orbánnal és a Fidesz-szel, nem ismerik el a 12 év alatt elért fejlődést, haladást.
    „Nem kell, és nem akarunk félni Brüsszeltől, Soros Györgytől, a migránsoktól, vagy a szexuális kisebbségektől! Nem kell megvédeni minket tőlük. Párbeszédet szeretnénk, nem riogatást”, írják a kolozsvári gondolkodók. Ők -szerintem-nem látják a fától az erdőt!