Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem minden tréfa

A közelmúlt pesti szenzációja a gyémánteszű, de néha moslékszájú Bayer Zsolt kávéillatú traccsolása volt a mosléklelkű, júdásszájú őt akasztva látni kívánó provokátor haddal. Nagyon elszomorított a jelenet. Ésszerűtlen, kilátástalan kamutalálkozó, az eredménye természetesen zéró egész nulla, mert a feleknek nem volt mit tárgyalniuk. Mintha a Pál utcai fiúk leültek volna Gerébbel egy málnaszörpre a törökmézes olasz butikjában. Nem, ők egyszerűen hátat fordítottak az árulónak, menjen a vörösingeseihez vagy amerre jónak látja. De inkább a találkozó hollywoodi keserűsó-íze volt gyomorforgató. Tíz résztvevő, száz szenzációhajhász hírfirkász, még több, puszta véletlenül arra lézengő időmilliomos, repesve az izgalomtól, hátha valami csihi-puhit látnak. Nem láttak. Mit akartak bizonyítani? Hogy le tudnak ülni egy óra erejéig ugyanazon asztal köré, anélkül, hogy egymásnak ugorjanak, mint primitív bokszolók a megrendezett sajtóértekezleten? Az egész engem a régi világháborús epizódra emlékeztetett, amikor a fedezetből előbújt katonák közösen megünnepelték a karácsonyt, ettek-ittak egyet a régi békés napok nevében, majd visszabújtak a lövészárkokba, tovább készítve a golyókat és a mustárgázt egymás hatékony kilyukasztására- megnyuvasztására. Lehet, hogy egyesek szemében megható összeborulás, szerintem az álnokság netovábbja.

Nem vagyok híve a bicskás virtusfitogtatásnak, de ne alacsonyodjunk balkáni szintre, ahol délután anyáznak, este egy sör mellett már együtt danolnak, bendőjük miccsel kitömve. Tessék a szókincset megrostálni és a Gerébeket hagyni, ahol vannak. És főleg nem engedni, hogy a valóban komoly ügyek bulvártémává süllyedjenek. A büszke magyar vizslából ne legyen két farkat idétlenül csóváló karikatúra. Vannak dolgok, amelyek nem lehetnek vicc tárgya. Az interneten nagy reklámfelhajtással kering a különben jó költő Lackfi János humorosnak (?) szánt Himnusz-parafrázisa, miután edzésként Petőfit, Aranyt és Vörösmartyt gyúrta át irodalomfóbiás nebulók felettébb nagy élvezetére. Úgy gondoltam, az ilyesmi a Dopeman-félék kiváltsága, kár a tehetségéért, Lackfi úr. Tudom, Karinthy is parodizált, de szeretettel, tisztelettel és nem éppen akármit.

A felületes röhincsélés ugyanolyan halálos sebet ejt a társadalom egészséges testén, mint az egyenruhás ellenségtől jövő golyó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük