Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem bevándorlók, őslakosok vagyunk

A Bukaresti Táblabíróság által 2021. ápr. 14-én, szerdán kimondott jogerős ítélet értelmében el kell távolítani a magyar nemzeti színű zászlókat Székelyudvarhely polgármesteri irodájából, tanácsterméből és az intézmény valamennyi helyiségéből, ahol el vannak helyezve. Az ügyben alapfokon eljáró Bukaresti Törvényszék ugyanis Magyarország jelképeiként értelmezte ezeket, és álláspontjával másodfokon is egyetértettek. A jogi eljárást az AUR színeiben immár parlamenti képviselőként tevékenykedő Dan Tanasă nevével fémjelzett, Méltóságért Európában nevet viselő polgári egyesület kezdeményezte.

A történteket lehet szépíteni és magyarázni, a maradék önbecsülésünk azonban megköveteli, hogy szembenézzünk a nyers valósággal. Kertelés nélkül ki kell mondanunk, hogy az erdélyi magyarság egy újabb pofont kapott a román fővárosban, és vele együtt a nemzet egésze is. Ráadásul ez egy olyan időszakban csattant, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti kormány tagja.
Sajnos, nem egyedi esetről van szó, és csupán egy feljelentés szükséges a megismétlődéséhez, amint erre számtalanszor volt már példa. Hiszen a jelenleg hatályban lévő román zászlótörvény kimondja, hogy idegen államok zászlóit csupán kivételes alkalmakkor és csak a román trikolórral együtt lehet kitűzni. Márpedig a piros–fehér–zöld színösszetételű selyemre Bukarestben nem a magyar nemzet, hanem a magyar állam jelképeként tekintenek, és fellépnek a használata ellen. Így viszont nagymértékben csorbul az önazonosságunk kinyilvánítása, valamint szabad megélése, és durván belegázolnak önérzetünkbe. Annál is inkább, hogy mi Erdély földjén nem bevándorlók, hanem kultúrát és civilizációt teremtő őslakosok vagyunk.

Az RMDSZ-nek a zászlótörvény módosításának elérését kellene kitűznie egyik fontos céljául. Egy olyan jogszabályra van szükség, amely egyértelműen biztosítja és szavatolja nemzeti jelképeink tetszés szerinti használatát. És amennyiben erre nem hajlandók, akkor azonnal ki kell lépni a kormánykoalícióból, mert egy elnyomó hatalom részeseként nem lehet az elnyomottak érdekeit képviselni. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások