Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nehéz a történelem

Aki egy kissé is ismeri a tavaly Nagy Károly-díjjal kitüntetett Klaus Werner Iohannis államfőt, tudja, hogy az erdélyi magyarság nincs a szíve közepén, azoknak a németeknek a sorában tartozik, akik a múltban zokszavakkal illették az akkor még osztrák–magyar monarchiához tartozó Erdély uralkodó osztályát. Úgy gondolták, hogy Romániához csatolva Transzilvániát, az itt élő sváboknak, szászoknak jobb lesz, hiszen a királyuk német származású volt. Néhányuk teljesen átállt német származású románnak, ahogy Klaus Iohannis a Lépésről lépésre című munkájában megírta. Ezt hangsúlyozta, miután hatalmas külföldi személyiségek és hazai biztonságiak segédletével román államelnök lett. Ahányszor csak lehetett, az erdélyi magyarságot elmarasztalta. Emlékezhetünk arra, hogy nem vette át a székelyek zászlaját, helyében a román állami zászlót adta. Később azzal vádolta meg, hogy a szocdemekkel együtt el akarják adni Orbán Viktornak Erdélyt.

De hogy nem ismeri a történelmet, az éppen az említett díj idei átadásának ünnepi ceremóniáján derült ki, amikor is egy– havi késéssel válaszolt Áder János sokat hangoztatott ukrajnai kijelentésére Trianon tragédiájának kapcsán. A „felbőszült” román elnök szerint Erdély Romániához való annektálását nem az első világháborúban győztes nagyhatalmak döntötték el, hanem népszavazáson a román nép. Az a nép, akinél a nőknek nem adták meg a szavazati jogot, nehogy rosszul voksoljanak. Mert ha szavaztak volna, több mint valószínű, Erdély ma nem tartozik egy gyengén fejlett, balkáni korrupcióval átszőtt országhoz, ahol a kormány körül nagy pénzek elcsórásával dicsekedhetnek, ezért folyik a harc. Most két párt küzd egymással a hatalomért, és az ellenzék menesztette a vad liberalizmusban gondolkodó Florin Cîțut.

Helyébe a már egyszer leszerepelt, de a biztonságiak által támogatott Dacian Cioloșt bízta meg kormányalakítással. Jelentkezett Kelemen Hunor is az RMDSZ nevében. Hogy mennyire értékeli Iohannis az erdélyi magyarokat, jelzi, hogy szerinte egy jelentkező volt csak. Szerintem három, s mert Cioloșt vélhetően nem szavazzák meg, előszedik újból Cîțut. Na, nem Kelemen Hunort. Ő szóba se jöhet, mert még ellopná Erdélyt! 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások