Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Négy fővárosban jártunk!

Négy fővárosban jártunk! Vélemény

A kézdiszentkereszti Szép Emlékek Nyugdíjasok Klubja Egyesület keretében Lénárt László és alulírott főszervezésében egy 39 fős felsőháromszéki csapat tíznapos közép-európai körúton vett részt augusztus 19–28. között. Augusztus 19-én indultunk, a betervezett útvonal Polyán–Budapest–Bécs–Prága–Karlovy Vary–Pozsony volt. Augusztus 20-án részt vettünk Budapesten államalapításunk ünnepén.
21-én Bécsben a schönbrunni palotát és a Szent István-székesegyházat tekinthettük meg. A következő nap tovább indultunk Prágába, ahol láttuk a Károly-hidat, a Szent Vitus-székesegyházat, a prágai várat. 24-én Prágából bő félnapos kiruccanásra volt lehetőségünk Csehország egyik népszerű fürdővárosába, Karlovy Varyba. Majd Pozsonyba indultunk, ahol a szlovák főváros főbb nevezetességeit, tereket, templomokat, múzeumokat néztünk meg. Másnap délután újra Budapesten voltunk, ekkor került sor a Hősök tere, a Szent István-bazilika, a Kopaszi-gát és a Duna-korzó bebarangolására is.
Köszönetünket fejezzük ki Mike Sándor budapesti lakosnak, valamint a pozsonyi Molnár Tamás atyának és Stadt Mihály nyugalmazott pozsonyi restaurátornak támogatásukért, továbbá azoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek is, akik a szállásadásban voltak nagy segítségére a csapatnak.
Lénárt Piroska, az egyik ötletgazda

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások