Ne add (f)el, ami a tiéd!

Talán az olvasó is felfigyelt egy apró(?) részletre a brüsszeli konklávé vajúdásának a végén, miközben a nemzetközi közönség várta a fehér füst égbe eregetését. Az olasz ülésvezető anyanyelvén jelentette be Ursula Von der Leyen megválasztását az EB élére. A német hölgy viszont angolul tartotta beköszönőbeszédét.


Szegény német nemzet, ennyire lerombolták az önbecsülését.
És aki a saját nyelvét, önazonosságát nem tartja fontosnak az EU-ban, a miénkkel fog-e törődni?
Mondják, mondjuk, hogy csak azt veszítjük el, amit önként feladunk. Nem vagyok híve az öntömjénezésnek, a „székely vagyok, magyar vagyok”-ozást ugyanolyan badarságnak tartom, mint a „noi suntem români” nótázást. Mintha egy karmester az utca közepén intené be a fortissimót a láthatatlan zenekarnak. De eldobni azt az egyedi jelleget, amit szüleinktől kaptunk, pazarlás, a pazarlás pedig bűn. Mondjon, ki mit akar, Ceaușescu méltóságteljesebb volt, amikor vendégségben vagy vendégei előtt románul beszélt, mint Iliescu, Băsescu és mások, akik nyekergő angolsággal értekeznek a nézők fölöttébb hatékony felvidítására. De Gaulle, Mitterand franciául beszéltek, Putyin, bár annyi év alatt volt alkalma nyugatiul megtanulni, oroszul válaszol interjúiban a kérdésekre. Csoda, hogy újra és újra megválasztják?
Nem kell hősködni, az átkos időkben sem kellett, elég volt egy-egy normális, egyszerű gesztus. Egy híres marosvásárhelyi orvosprofesszor soha nem mulasztotta el kórházba menet előtt belépni a templomba, mind tágíthatták a fejét a kor ideológusai, aztán azok is elhallgattak, mert őket is elővehette bármikor egy vesekő. Volt egy tanító kolléganőm, ortodox pap felesége, ő bizony elvárta a gyerekektől, hogy doamna, nem tovarășa învățătoare-val köszönjenek. És mi történt? Az égvilágon semmi, a tanfelügyelő is megsüvegelte. Szüleim, nagyszüleim pisztollyal a tarkójukon sem mondtak volna Cuza Vodă-t vagy November 7-et, nekünk Sándor János meg Szent György utca volt, punktum.
A népszerű újságíró, Oltyán László, amikor látta, hogy a hatalom egy pirinyó igazságot sem tűr el az újságpapíron, elment munkásnak egy gyárba, szebb idők reményében. Én is remélem, hogy egy szép napon a székely góbé üzletben egy magyar feliratot (is) látok az árucímkéken, szívesen kölcsönözök egy golyóstollat. <<

Zubreczky Antal

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.