Naplójegyzetek

A második világháborúban a nácik Hollandiát is elfoglalták. Bár a népirtási program még nem indult el, a helyi zsidókat zaklatni kezdték. Sokukat elbocsátották állásaikból, lakásaikból kiköltöztették, éttermekből, szállodákból kitiltották őket. Volt, aki ellenállt, egy kisebb összetűzés után a németek 400 izraelitát túszként elvittek. Erre az amszterdami munkások általános szolidaritási sztrájkot kezdtek. Nem maradt megtorlás nélkül, többen meghaltak, és nem kevés volt a sebesült. Dániában, ahogy felmerült a sárga csillag kötelező bevezetése, maga a királyi család tagjai jelezték, elsőnek fogják ruháikra feltűzni. És így Dánia zsidósága szinte teljes számban túlélte a borzalmas időket.

Arra gondolok, amikor a román hatóságok, mint a barmokat hajtották zsidó honfitársaikat Transznisztria megsemmisítő táboraiba, volt-e nemzeti felháborodás, vagy legalább egy icipici sztrájk? És amikor a magyar zsidókat gyűjtötték gettókba, és onnan irány Auschwitz, ki állt ellen? Egyszerűbb volt az elhurcolt szomszéd házába beköltözni, bútort, ruhát, kutyát-macskát átvenni.

*A marosvásárhelyi vegyi kombinátban robbanás történt. Elindult a pánik-láncreakció, aláírásgyűjtéssel követelik a létesítmény bezárását. Hát, mit mondjak? Dolgoztam ott, mintegy másfél évig építettem a szocializmust (mint látszik, sikertelenül). Éltem át, harmadik műszakban, robbanást a szomszéd részlegen. Jöttek a tűzoltók, eloltották, annyi. Megnyugtattak, a gyártók (német, szovjet, talán francia licenc alapján épült) gondoskodtak a biztonságról. Mindenesetre soha nem történt olyan mértékű katasztrófa, mint a környéken levő más gyárakban. De én most azt kérdem: ha a hetvenes években sorba álltak a kliensek a kombinát termékeiért Nyugat- Európától Afrikáig és Közép-Ázsiáig, hogyhogy most a cég nagyfőnökei Svájcból irányítanak? Akkor két és fél ezer alkalmazottja volt a kombinátnak, egy harmincéves szakmunkás az átlagfizetés jó másfélszeresét kapta, most meg a töredék létszámú alkalmazott lesi, mikor tesznek lakatot az egész hóbelevancra?

És ha a „civilek” annyira a szívükön hordják az emberek biztonságát, hogy a csodába nem kérik a fegyvergyárak bezárását, ahol az utóbbi harminc évben tényleg számtalan baleset kaszálta a halottakat és sebesülteket?