Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagynemzeti két lej

Mostanában mind többször hallom a Bukarestet meg sem járt politikai magyarázóktól, hogy melyik pártra kell voksolniuk az erdélyi magyaroknak, akad néhány polgártársunk, aki olyan okos, hogy behunyt szemmel is tudja a tutit. Még azt is előre megmondják, ki lesz a következő államelnök, és kik jutnak be a román parlamentbe. Amint állítják, az RMDSZ biztosan nem.
Szerintük Johannis Iohannisszá vált, és rossz román fiú lett, akinek még elszámolnivalója van. De jön az EU-tól nulla pénzt lehúzó Cioloş, aki a kőolaj és gáz redevenciát a legalacsonyabb szintre szeretné lenyomni, így kérik a brüsszeli és New York-i gazdáik. A szocdemesek szóba sem jöhetnek. Őket leszavazza a nép. Mint az RMDSZ-t is, mert hát nem harcolta ki az autonómiát, sem azt, hogy Magyarországhoz tartozzunk. Bezzeg ők a Janik, megmutatnák. Csak azt nem tudom, hogy mit és kiknek, mert hát ilyen Janik még léptek elő, s az eredmény nulla. Mert vagy csak a román pártokkal lesz ebben az országban demokrácia, s ezzel együtt lesznek kisebbségi jogok is, vagy marad minden a régiben. Nem úgy nézem, hogy a nagyhatalmak határmódosítást akarnának, ők inkább az érdekeiknek megfelelően termékeiknek (rakétáiknak, fegyvereiknek) piacot szeretnének és olcsó munkaerőt. Na, meg az ország természeti kincseiből minél nagyobb részt.
Hallom, hogy a liberálisok néhányuknál számba jöhetnek, bár Orbán Lajcsi kissé otromba, nacionalista és nem szeretett politikus. Megjelent a szinten a volt demokratapárti Vasile Blaga, és vele együtt majdnem az egész Băsescu-bagázs, az étolaj- és cukorügyben, valamint más lenyúlásokban matató társaság. Ezek már leszerepeltek egyszer, kétszer, úgy látszik, újabb leszereplést szeretnének. Ami pedig a Cioloş kormány egyik államtitkárát, bizonyos Dan Barnát és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) illeti, körülöttük is pénzzűrök vannak, s mélyen nacionalista szaga van az egész csoportosulásnak.
Hát így állunk. Nem úgy néz ki, hogy bármelyik párt a demokrácia felé irányítaná az ország vonatát. Inkább abban fognak versenyezni, hogy ki adja el számukra jó pénzért az ország vagyonát. És tömény nacionalizmus terjeng a levegőben. Jobbról is, balról is ez a helyzet. Egyéni nyereségekért folyik a harc.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások