Mozart a Puskásban

Régebbecske történt, de ma is időszerű kérdéseket fogalmaztat meg velem az esemény. Az történt, hogy a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója egyszer igen rangos vendégeket hozott: a marosvásárhelyi Tiberius vonósnégyest.

Aki egy kicsit is járatos a komolyzene világában, az tudja, hogy az ilyen quartettek igen igényes zenét játszanak, s mindenfelé szívesen látott együttesek. A marosvásárhelyi filharmónia tagjai valahányan, s az anyazenekar munkájának szüneteiben próbálnak és járnak előadásokra

Így jöttek Sepsiszentgyörgyre is, és egy délelőtti órában az Árkosi Művelődési Központ vezetője, az iskola igazgatójának barátja elintézte a vonósnégyessel, hogy lepjék meg a szakkollégium diákjait valami kedves zenével. És Mozartra esett a választás – ez a zene mindenkihez eljut, mindenki számára van valamilyen andalító hatása, akár azt is lehetne mondani, hogy azokat is bevezeti egy bizonyos mértékig a zene világába, akik nem ezt a műfajt kedvelik. Az iskola szakiskolásait és szakközépiskolai tanulóit tényleg meglepte…

Ugyanígy gondolkodtunk akkor is, amikor versmondó művészt hívtunk meg. Legutóbb karácsony előtt, karácsonyi versek ürügyén azok társaságában hangzott el az erdélyi magyar költészet gyöngyszemeinek néhány darabja.
Eme, a művészet irányába terelő rendezvények során ötlött fel bennem, hogy miért is nem szerepelnek művészeti tárgyak ezeknek a diákoknak a tanrendjében? Lehetetlen, kivitelezhetetlen lenne, hogy szaktanár foglalkozzék, tanrendszerűen, a zenélő, éneklő fiatalokkal, irányítsa a rajzolni tudó tehetséges tanulókat? Ezelőtt – igaz, sok évvel ezelőtt – ilyen tantárgyakat is fel lehetett lelni a szakiskolák tanmenetében.

A művészeti nevelés sok érdekes hozadékkal árnyalhatná, gyarapíthatná azt a képet, amely manapság a szakmunkásképzősök, de még a szakközépiskolások esetében is kialakul. És sajnos, nem kedvező ez a kép!