Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Momentumos nemzetárulás

A 2019-es román elnökválasztási kampány egy teljesen új jelenséget hozott magával. A Momentum nevű anyaországi párt elnöke, Fekete-Győr András Dan Barna mellett kampányolt, miközben az elnökválasztási versenybe egy magyar jelölt, Kelemen Hunor is beszállt.

Igen, tudjuk, vannak, akik úgy látják, az RMDSZ ellökte a nemzeti autonomisták békejobbját, elutasította azt a javaslatot, hogy az erdélyi magyarság egy pártfüggetlen, köztiszteletben álló személyiséget jelöljön államfőnek, aki a lényegi kérdésekről beszél majd a kampányban. De akkor is, a szikár tény az, hogy van magyar jelölt, e párt pedig, mely azzal robbant be a magyar közéletbe, hogy megtorpedózta a Magyarországon rendezendő olimpiát, a legmagasabb szinten egy román jelölt mellett tette le a voksát.

Fekete-Győr mellett Cseh Katalin, akinek nevét szülész-nőgyógyász orvos létére az abortusz kapcsán emlegetett „botmixer” révén jegyezték meg sokan, de legalább ennyit elmond róla az is, hogy első kampányfilmjében milyen boldogan sorolta a magyarság és általában az európai nemzetek balliberális ellenségeinek nevét, akik mind szövetségesei neki és pártjának, Nicu Ștefănuță, az USR–PLUS pártszövetség EP-képviselője nagyszebeni európai parlamenti irodája megnyitóján vett részt, és implicit ő is Barnát támogatta.

Hab a tortán, hogy a párt harmadik prominense, Donáth Anna azzal örvendeztette meg a Kárpát-medence magyarságát, hogy a Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom magyar platformja parlamenti képviselőjelöltjeinek és a párt magyar nyelvű programjának bemutatóján azt mondta Révkomáromban, „a felvidéki magyarok lehetnek úgy magyarok, hogy közben büszke szlovákok”. Ha odatette volna kijelentése végére az „állampolgár” szót, akkor „csak” egy nemkívánatos jövőképet vázolt volna fel, mely sajnos már ma is jellemző a félig asszimilált nemzettársainkra. Így viszont véleménye abszurd és önellentmondó, mert nem lehet valaki egyszerre áldozat és merénylő, magyar és szlovák, elnyomott és elnyomó. Legfeljebb magyar származású renegát, magyar vérű szlovák.

A „nemzetárulás” jelzőt nem szerencsés inflálni és úton útféle használni. Arra viszont, amit a Momentum csinál megalakulása óta, nincs ennél precízebb fogalom.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 12., 14:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azért megkérdeznélek kedves szerző, hogy mi van akkor ha a birka nem az alapján voksol, hogy ki milyen nemzetíségű? Pl mi van akkor ha a birka szavazó gondolkodni kezd és arra a következtetésre jut, hogy vannak az ismerős (korrupt magyar, román, egy kutya) arcok + an ez az Uszeré, akik eddig még nem járatták le magukat, s még akkor is érnek egy esélyt, ha épp a kissebbségi témához nem mertek nyúlni?