Felhívás!

Miniszter asszonyok

Van-e hatásosabb, megfelelőbb zeneszám jelenlegi sorsunk érzékeltetésére Seress Rezső mélyen megrendítő, Szomorú vasárnap című dalművénél? „Szomorú vasárnap/ száz fehér virággal,/ vártalak kedvesem/ templomi imával./ Álmokat kergető /vasárnap délelőtt/ álmaim hintaja/ nélküled visszajött.” Erről az énekről tudjuk, hogy valamikor a múlt század harmincas éveiben keletkezett, szerzője egy roppant szerény kávéházi muzsikus, aki kottát nem ismert, szerzeményeit egy zeneművészetire járó diákkal kottáztatta le, s ez a száma, melynek szövegét egy fiatal költő írta, világhírű lett. Legalább száz nyelvre lefordították, mindenfelé énekelték, főképp a nagyon szomorú, bánatos időszakokban.

Nos, a mostani roppant tragikus eseményekre való tekintettel választotta eljátszásra, előadásra az egyik magyar miniszter asszony, Varga Judit igazságügyi miniszter, aki nem csupán elragadó, csinos nő, nem csupán sikeres politikus, de kiváló hegedűművész is, s az egyik előadóművésszel közös bemutatkozásuk az adott tévéműsor talán legmeghatóbb, szívbemarkolóan szép mozzanatát jelentette.

Láttam aztán egy másik miniszter asszonyt is, a román munkaügyi minisztert, aki ugyancsak elragadó jelenség, lenyűgöző a szókincse, a tévéműsorok vezetőinek kiejtésbeli botlásai nála hiányoznak, ám egy nagy hiányossága volt tévébeli szereplésének: magán kívül tulajdonképpen semmit sem mondott. Vártuk a bizonyossággal is felérő bejelentéseit a nyugdíjakkal kapcsolatosan, a Németországba kiutaztatott (eladott?) százezrek sanyarú rabszolgasorsáról – igaz, közben ment a helyszíni telefonos közvetítés az ágyaikról, bódéikból kiparancsolt hazánkfiairól, akik nem ismerik a német nyelvet, nem tudják, milyen szerződéseket írattak velük alá, csak állnak az úton, tanácstalanul, megalázva és megalázkodva.

A miniszter asszony biztatásainak egyetlen szép kitétele volt: két napon belül Berlinbe utazik, s próbálja elérni azt, hogy a hatóságok, a munkaadók román nyelven is közöljék a munkavállalókkal kapcsolatos tudnivalókat, s arra is figyelni fog, hogy milyenek az aláírt szerződések. Hogy aztán ment vagy nem ment, nem tudhatom. A tévéből annyit látni, hogy Nyugaton a helyzet változatlan…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.