Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindenki tilosban

Kosaras Berci szerette forgalmazni a mélynövésű, súlyos igazságokat. Egy-egy megfogalmazása szentenciaként hangzott az alkalmi hallgatók fülében. Maga az idős Berci pedig védte a maga alapigazságait.

– Körömszakadtáig nem érdemes védeni semmit. Ha az igazságba belészakad a körme valakinek, az nem is lehetett olyan nagy igazság. Én tudom, milyen az igazi, a jó kosár, és meg is tudom csinálni, hogy azt meg lehet nézni.

De hát a dolgok történnek hegyen, völgyön, vízen, erdőn és mezőn, annak rendje és módja szerint. – Hogy milyen az ember, azt állítólag tudjuk. Annál nehezebb megérteni, milyen az állat, s ha ilyen, akkor miért ilyen vagy olyan. – A csűrkapu naposabb oldalánál volt letelepedve a kosárfonó mester, baloldalán kiválogatva, s vizes cseberben a fonadék vessző, jobboldalán a kosarak kávája, méret szerint, aztán kézügyben fanyelű kések, de olyan acél élekkel, hogy a gyermekeket öt méternél közelebb nem engedte a mester. Úgy maradt rajta a mester nevezet, hogy még legénykorában, amikor elkészült az egyik nagyszerű, kerek kenyeres kosár, rikkantott egyet s felvetette az ég felé, de az a remekmű úgy forgott, mint egy kalap, aztán visszahullott a Bálint föltartott öklére, s ott tovább. Akkor rikkantotta kacagva, hogy ki aminek nem mestere, annak hóhéra.

Cigarettáztak ketten is mellette, miközben beszélgettek. – Én-e? Csak azért szívjam, mert az egészséget könnyebb elrontani, mint megőrizni? Sose. Más a dologidő, más a játékidő. – Azt sose mondta senki, hogy bőbeszédű, mert hát marhaságokat sose mondott. Gyermekek, asszonyok, vénebbek is hallgatták, amennyi idejük tellett arra. De ítéletet sose. – Erőst sok dolog van, hogy igen. Azért más herét cserélni s más csehet herélni. Maga most hova fut? – Az anyósa után szólt kacagva s elégedetten. Az anyós igen elégedett volt véle, más szava se volt. Csak szemérmes no, hogy igen. De a süvölvény legények szakadtak szerte, úgy kacagtak. Miközben a kávák között futott a fonadék vessző csillogón, hogy jó volt nézni. Gál Lajos 17 esztendős, alig kacagott, nagyobb volt a gondja, mint a kedve. Kosaras Bálint bácsival amolyan szerződése volt suttyomban. Nem verjük dobra, ugye bátyám? Nyílat, nyilakat ígért, vashegyes vesszőkkel, tizenkettőt. De olyan ideggel mindeniket, hogy a tatárok is megirigyelhetnék, úgy biza. – Estefelé, fiam, próbálhatjuk is, csak… izé…, szóval nem lődözzünk se galambokra, se…értegeted ugye? Megmondtam, s amit én igen, az olyan, mint ami a mestergerendába van vésve: valóságos igazság. Mert az igazság nem vénül, s ha igen, akkor az sose volt valóságos. Amit mondtam s pász. Ne gyújts reá sose, értegeted-e? No.

Tizenketten esküdtek össze legényecskékül, hogy márpedig ez a falu nem lesz a medvék prédája. Ma még az. Sose lehet tudni, mikor s kihez rontanak be. Az én legénykoromban a vaddisznók jártak arra seregestől, azokat el tudtuk kergetni bádog tekenő hangjával, dobokkal, kürtökkel a szántóföldről, kertek felől. Most a medvék. – Fiúk, megvan mind a 12 nyíl s 24 vessző, fém a hegye mindeniknek. Estefelé félkilenckor. Rendben?

Domboldalra nyíltak fennebbecske a kertek, mindenik végében vagy csűr, vagy az udor, vagy valamilyen szénapadlás, ilyesmi, azokat szemelték ki a fiúk medvevadászatra, amiről csak Kosaras Bálint tudott kívülről. Nyárillat, lakások ételillata, fejéssel járó hangok, az állatok ellátása. Mindenek esti készülődése, még a csillagoknak is. Félcolos deszkán próbálták ki a nyilazást. Dermesztő volt arra gondolniuk, mi következik. Lélegzetvisszafojtva érték meg negyed tízkor a medve caplatását. Mintha nádon, úgy jött át a deszkakerítéseken. A kutyák vonítottak, a medve megállt, mintha csitítani őket. Fosztós Gáborék 14 méhkaptára. Fölöttük-mellettük az édeskörtefa. – Ne vinnyogj! Senki! Gyújts! Célozz! – Vörösre izzított 12 nyílhegy iramodott a medvébe. Egy se tévedett. Az olyan üvöltésbe kezdett, amilyent még ember nem hallott. Elhemperedett, két lábra állt és üvöltött, hogy az ég is szakadt le, aztán neki a hegynek. A falu népe megrémült, ki nem ment senki. A medve üvöltését éjfélkor is hallotta még egyszer a bakter Felszegben. Különben csend volt, síri.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük