Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Minden rendben lesz!

Az elmúlt napokban két fontos sulis-találkozón is részt vettem, miután meghívtak beszélgetni egy angol nyelvi táborba, illetve megszerveztük a szokásos évi 1-4. osztályos találkozónkat a tanító nénivel. Mindkettő feltöltött és örömet szerzett, figyeltem a diákokat, hogy milyen terveik vannak. Fényképeket is nézegettünk, és arra gondoltam, ha most visszamehetnék az időben 35 évet, elmondanám annak a kis Grincsnek a fotón, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, és 35 év múlva csak azt fogja kívánni, hogy minden maradjon úgy, ahogy éppen van.

A felidézett emlékekből, történetekből tudom, akkor is az a „gondolkozz a dobozon kívül” voltam, aki ma. Aki fordítva kötötte fel az egyenruha kötényét, csak azért, hogy ne legyen egyforma; aki sosem hordott hajpántot (otthon rám adták, aztán útközben bedobtam az Oltba, vagy darabokra törtem a fehér műanyagot, míg a suliba értem); aki rajzórán csak pacát tudott festeni, de szünetben kijavította az osztálytársai tollbamondását, ha hibát talált bennük; és, aki úgy kezdte a legelső napot az iskolában, hogy megtépte a padtársa haját, mert nem vele akart ülni. Ezért utólag is bocsánat. Mondjuk, ma már nem tépek hajakat, csak olykor verbálisan, de javítok helyesírási hibákat, és továbbra is utálom az egyenruhát.

Ugyanakkor azt kívánom mindenkinek, aki most kezdi az iskolát, hogy olyan tanító nénije legyen, mint nekünk. Aki úgy szidott meg, hogy dicséretnek érezd; aki mindenkinek beleírta a füzetébe minden tanév elején, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen…”; aki ötméteres gézt tartott a fiókban, hogy legyen meg az a hajpánt, mert kötelező volt, és őt kérték számon, és úgy adta rád, hogy masnit kötött rá, hogy mégiscsak legyen más, ha már úgy szeretnéd, aki a Ceaușescu képe alá kitette a korondi vázát az osztályban, aki elvitt hegyre-völgyre kirándulni, és úgy jött családlátogatni, hogy én is vártam.

A sulis életem 4. után már nem tekinthető sikertörténetnek, de az alap, amivel elindultunk az Állomás negyedi iskolából – ami miatt a mikósok egyébként állandóan fikáztak –, az valami csodálatos volt, és az éves osztálytalálkozón úgy várom, hogy lássam a tancit, mint régen, amikor eljött hozzánk haza, és könyveket hozott ajándékba, vagy mint amikor év elején cukorkával várt minket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások