Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Migránsok és menekültek

A magyar kormány „Stop Soros” címen megfogalmazott javaslatcsomagja újabb lépés a jó irányba, akkor is, ha a nemzeti oldalon is egyre inkább hallani olyan hangokat, hogy a Soros-ellenes kampány túl van tolva. Akik így vélekednek, megrekednek a felszínnél, nem látnak a dolgok mélyére.

Soros csak egy látható figurája annak a globalista hatalmi képződménynek, mely a színfalak mögött szerveződött meg, magánérdekek mentén, demokratikus ellenőrzés nélkül. A javaslatcsomag egyrészt távol tartja a nemkívánatos személyeket a lehetséges mértékben, illetéket vet ki a migrációt támogató pénzekre (mely pénzek a magyar emberek érdekeivel, akaratával és szándékaival ellentétes célokat szolgálnak), s még átláthatóbbá teszi a finanszírozást.

Mindeközben mit tesz a hajdanvolt nemzeti párt, a Jobbik? Ahelyett, hogy üdvözölné a javaslatcsomagot, zavart igyekszik kelteni a fejekben azzal, hogy a Magyarország által aláírt nemzetközi szerződésekben rögzített kötelezettségnek megfelelően oltalom alá vett személyek ügyét úgy kommunikálja, mintha a kormány félrevezette volna az embereket. Pontosan tudják, hogy hazudnak, de azért hazudnak gátlástalanul.

Eljárásuk semmivel nem etikusabb, annál, mint amikor az MSZP kiforgatta Kövér László „köteles beszédét”. Arra alapoznak, hogy az egyszerű emberek zöme járatlan a nemzetközi jogban, illetve a jogban általában, nem ismeri a tényeket, és ösztönösen, zsigerből ítél. Az ösztöne pedig azt diktálja, hogy nem kell nekünk sem migráns, sem a törvényes utat tiszteletben tartó menekült.

Orbán Viktor nagyon frappánsan és világosan fogalmazta meg az égbekiáltó különbséget a betolakodók és az oltalmazottak között: „A migránsok letarolták az országhatárt, illegálisan léptek Magyarország területére, nem tartották be, és be is jelentették, hogy nem kívánják betartani a magyar törvényeket. Akikről most beszélünk az az 1300 ember, akik illedelmesen megálltak az országhatárnál, bekopogtattak, odamentek a határátkelőhelyhez, és azt mondták, védelemre szorulnak.”

Bízzunk benne, hogy a magyar emberek többsége számára a kormány mértéktartó, határozott nemzetmegóvó józansága lesz meggyőzőbb, nem az ellenzék demagóg fröcsögése.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 24., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A DK /Debilek Konglomerátuma/ meg elővette a 20-30000 ukrán! rémtörténetét,akik Magyarországon akár 300000 Ft.-os nyugdíjat kapnak.Ki nem emlékezne még a 23 millió románra -akik elözönlik a munkaerő piacot M.o-gon szétbombázzák az egészségügyi -és szociális ellátást ,pestist és kolerajárványt hoznak be, sőt madár -és repülő elefántinfluenzát/ egy kicsit vicceltem én is mint ahogy Antal úr szokott…/Nem érdekelte őket ,hogy Románia lakossága már akkor 20 milla alatt volt ,stb.ismerjük,NEM FELEJTÜNK!Beül a Fődebil a kocsijába és elmegy az ukrán határra ,csak úgy betéved egy házba ,jön a kövér ásszonyság és eldarálja a betanított szöveget,de a mondat közepén elfelejti mit kell mondani és a Nagy Oknyomozó és stábja bekiáltja neki az ultit mit kell húzni.Még egyszer el tudják játszani a jönnek a ….játékot?Jön 45 millió ukrán ! Persze AKM-estől meg amerikai frissen ajándékba kapott …ámerikai mogyoróval meg csungával/chewing gum/.