Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Merénylet a nemzet ellen

Aggasztó, ami az utóbbi hetekben megesett Románia labdarúgó stadionjaiban. Gondoljunk csak az Európa ligában augusztusban lejátszott U’ Craiova–Budapest Honvéd meccsen történtekre.

Hirdetés
Hirdetés

Ezen ugyanis a román csapat szurkolói nem elégedtek meg a magyarokat sértő rigmusok éneklésével, hanem fizikai erőszakot is alkalmaztak a Budapestről érkezettekkel és északír bíróval szemben. Vagy a hétfői (szeptember 2.) Sepsi OSK–Dinamo mérkőzésre, melynek kezdete előtt a bukaresti söpredék megtámadta a székely csapat drukkereit. A játék ideje alatt pedig magyarellenes jelszavakat skandált, és megrongálta a lelátót, valamint annak kerítését.

Ez a fajta magatartás, sajnos, annyira elharapódzott, hogy egy-egy találkozó alkalmával már akkor is gyaláznak, ha nem mi vagyunk az ellenfelek. Ezt a szeptember 5-én, csütörtökön Bukarestben lezajlott Románia–Spanyolország Eb-selejtező mérkőzésen az immár klasszikussá vált „ki a magyarokkal az országból” soviniszta óhaj folyamatos üvöltése is ékesen bizonyította.

Mindez arra figyelmeztet, hogy Európa eme kies szegletében járványként terjed a magyargyűlölet, és átcsapva a stadionok falain, egyre szélesebb rétegeit fertőzi meg a román társadalomnak. Éppen ezért a jelenséget nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen túlmutat a futballhuliganizmuson. Kiváltó okai mélyen gyökereznek, akár a gaz, és a bennünk rágalmaival ellenséget sejtető bukaresti titkosszolgálatok ténykedéseire vezethetők vissza. Egy olyan háttérhatalom aknamunkájának a következménye, mely évtizedek óta a ránk kényszerített határok közül való eltüntetésünkön munkálkodik, és ennek megvalósítása érdekében az alvilággal sem átall összekacsintani.

Ennek jelenlegi birtoklói viszont elfelejtik, hogy a vérszemet kapott csürhe a felbujtóit is leseperte a történelem színpadáról minden alkalommal. Ennek majdani bekövetkezte azonban nem biztosít megoldást a sűrűsödő gondjainkra. Azt csak a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és összefogás nyújthat. Be kell hát látnunk és le kell szögeznünk végre, hogy a jelenlegi helyzetben és körülmények között egymás torkának esni nem csak megbocsáthatatlan bűn, hanem a nemzet ellen elkövetett merénylet is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 7:32
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hasonló csürhével mi is rendelkezünk. Lásd a magyar-tót meccset és a Mátyás molinót… a futball proli sport. Nem kéne erőltetni.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Erdemes beleolvasgatni a focicsapatok fb. szurkolo csoportokba is. Rajovunk, hogy nemcsak prolisport, hanem az IQ bajnokok es irastudatlanok sportja is.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 15:45
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Lehet, hogy a megbecsülés és tisztelet adás a legjobb megoldás lenne, de néha le kell süllyedni az ellenfél színvonalára, mert ha megengeded, hogy a fejedre üljenek, akkor kitörik a nyakad! Talán valamilyen segítséggel kell megoldani ezt a problémát!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 10., 20:52
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tisztelt Bedő Úr!Nem értek Önnel egyet!Igaz Magyarországon élek és születtem, de Édesapám székely volt, többször jártam Erdélyben/Hunyad megye, Petrozsény/.Édesapám 1938 települt át Magyarországra.Román iskolába járt/mert akkor már meg szűntették a magyar iskolát/, 3 évig harcolt mint román sor katona Besszarábiában/Moldova/.Édesapám testvérei és a rokonság már rég át állt románnak, így csak én vagyok egyedül a családban. Hogy lehet bekésen együtt élni, mikor családon belül is felszólítottak, hogy beszéljek románul, mert az Apám is román volt. Ez 1984.-ben volt, akkor voltam útoljára Erdélybena családommal. Nem tudok románul.Így tolmács útján/Nagybátyám/,agyaráztam el a rokonságnak, hogy Apám székely volt és nem román, s miért bűn az, hogy én magyarul beszélek.Gyűlölik a magyarokat! Én mint kibic kivülről látom csak amit művelnek, a székelyekkel, magyarokkal , csángókkal a román kormány biztatására az kimerítí politikailag a gyarmatosítás fogalmát. Másodrendű állampolgárok a saját hazájukban/adófizető/, a nyelvüket, zászlójukat, himnuszukat nem használhatják a román parlamentben ülő magyar párt hathatós segítségével. Meg merték tenni , hogy mikor a magyar külügyminiszter behívatta a román nagykövetet, vissza üzent, hogy felsőbb utasításra nem jelenik meg!Ilyen a diplomáciában a legnagyobb sértés!/Craiovai meccs után/, az Úz völgyi temető ezek most történtek pár hónapja,99 év alatt mennyi meg aláztatást,bozgorozást kellett elszenvedniük az ott 1000 éve élő ős lakosoknak?!Nem mi provokálunk, mi békét szeretnénk, nem érdekünk, hogy feszültség legyen a két nép között, de a feléjük nyújtott jó szándékú kezet mindig Ők törik el, s még bele is rúgnak, ltt Magyarországról beszélek. Azóta mióta a Fekete tengeren állomásozik az USA hadi flottája , azóta még mocskosabbak lettek, nagyobb a mellényük velünk szembe!Egy olyan nép akinek a XVIII. sz.-ig még országa se volt, még Havasalföld is a magyar koronához tartozott az ordítja, hogy takarodjunk a saját földünkről.Az olyan ország ahol a XXI. sz.-ban 60 % a funkcionális analfabétizmus! Akkor most Ön szerint mit kéne csinálni ? Hamut szórni a fejünkre , megtépázni ruháinkat és bocsánatot kérni a románoktól, hogy egyáltalán létezünk?!Ne haragudjon, de ezt mondja a románoknak, mert ami lehetséges volt akát politikailag, akár diplomáciailag azt kimerítettük! Várom hathatós ötleteit, mert az nem megoldás , hogy maradjunk csendben, s tovább tűrjük a megaláztatásokat!Ideje lenne ha a román kollegáival beszélne ez ügyben és Őket biztatná a meg békélésre!Ideje lenne!Csaplárosné Marianna.

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 12., 13:07
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Kedves Csaplárosné! Teljesen félreértette a cikkemet, pedig magyarul van írva és világosan fogalmaztam, ezért megkérem, hogy olvassa újra. Ugyan arról írok amiről ön, és megoldást is javasolok, ami szerintem a nemzeten belüli együttes felépés és összefogás.