Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Merénylet a közösség ellen

Megrázó „élményben” volt részem a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház Covid intenzív terápiás részlegén tett látogatásom alkalmából. Szembesültem a meztelen valósággal, amelynek döbbenetes voltát nem tudja érzékeltetni a kimondott vagy leírt szó, de még a televízióadók helyszíni közvetítése sem. Amint a koronavírus karmai között vergődőket gyógyítók és ápolók elképesztő erőfeszítését, végtelen türelmét és angyali jóságát sem. Meggyőződtem, hogy Ők a mindennél is többet tesznek az élet és halál mezsgyéjén leledzők megmentése érdekében. És az ehhez szükséges korszerű felszerelés, jelenleg ismert gyógyszer is biztosítva van.

Az intenzív terápiás osztályra belépni csak hosszas és alapos előkészítés, kettős szájmaszk és kesztyű, védőruha és lábbeli magunkra öltése után, és a kórház munkatársának kíséretében lehet. Így alkalmam nyílt belekóstolni e „szerelés” hordásának légszomjjal és fokozott izzadással járó nehézségeibe. Fogalmat alkothattam, hogy mekkora fizikai megterhelést kell elviselniük az itt dolgozóknak. És erre még rátevődik a levegő után kapkodó és gépek által lélegeztetett betegek látványa okozta lelki nehezék.

Eddig is képtelen voltam elfogadni, de az itt szerzett tapasztalatokkal a tarsolyomban határozottan elutasítom a Covid19 létezését tagadók magatartását. Mint ahogy a terjedését megakadályozni hivatott intézkedések ellen tüntetőkét is. De nem csak elutasítom, hanem bűnnek tartom, hiszen a kór következményeinek tudatában kijelenthető, minden ilyen megnyilvánulást a közösség ellen elkövetett merényletnek kell tekinteni és ekképpen kezelni.

Az igaz ugyan, hogy az emberiség összlétszámához (7.903.646.000) viszonyítva még nem túl magas a járvány miatt közvetlenül elhunytak száma (5.166.129), azonban egyetlen élet is számít. És ne feledjük, amennyiben a közvetett eseteket is figyelembe vennénk, egészen másképp alakulnának ezek a mutatók. Gondoljunk csak a kórházak túlterheltsége okán elmaradt beutalások, elhalasztott műtétek, időben el nem kezdett kezelések áldozataira. Ráadásul a kórokozó egyre agresszívebbé válik. Éppen ezért vírusügyben csak mindezek alapos mérlegelését követően foglaljunk állást, de leghelyesebb, ha ezt a szakemberekre hagyjuk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 26., 15:52
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Zoli! Ezt mondogatom már hónapok óta, de amióta idéztem a klasszikus viccből, a székely esetéről az állatkerti zsiráffal, felelősségre vontak, hogy ne gúnyolódjak a székelyekkel!

  • User
    Dátum: 2021. november 26., 15:51
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Minel tobb hiteles ember beszamolojara van szukseg, hogy az emberek vegre felfogjak, a sajat es embertarsaik egeszseget/eletet veszelyeztetik a virustagadassal, oltasellenessegel. Csillagos tizes a cikkert!

  • User
    Dátum: 2021. november 26., 21:42
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Nagy tisztelet Önnek és mindenkinek, aki jobb belátásra bírja a székely embert! Magam is székely vagyok, sokszor makacs, – de most nem tudok rájönni, hogyan tudnék hatni ismerőseimre, rokonaimra, bár van már, aki belátta, hogy inkább kéri az oltást, mint eltiltva legyen bármitől.
    A szomorú az, hogy a székelyek között vannak olyan felelőtlen hangadók, akik napi szinten, mindent elkövetnek, hogy az oltás ellen hangolják az embereket. A közösségi oldalon, abban lelik örömüket, hogy valótlanságot írnak a kórházakról, orvosokról, az oltóanyagról, stb. Nem tudom, ha személyes tragédia érné az ilyeneket, akkor is oltásellenesek lennének ?
    Eddig úgy gondoltam, hogy a székely ember okosabb, hogy nem süllyed le azok szintjére, akikről Ő maga szokott negatívan vélekedni.
    Csak reménykedni tudok, hogy a székely megyék beoltottsága ” legalább eléri ” a többi erdélyi megyék szintjét !

    • User
      Dátum: 2021. november 27., 15:18
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Valoban abban lelik az oromuket, hogy hamisitott, ellenorizetlen dolgokat osszanak meg kozossegi oldalakon. Odaig sullyednek, hogy az oltottakon viccelodnek, gunyoljak oket. Csak annyit szeretnek tudni, hogy ezekbol a bosz hangadokbol hanyan mennek segiteni a virusfertozotteknek es csaladjaiknak, mikor a ‘kovetoik’ elkapjak a virust es legyengulten, levego utan kapkodva varjak a segitseget? Ilyenkor egy sem all a beteg agyanal, hanem tovabbra is ontjak az oltasellenes kommenteket. Soknak jo uzlet ez a virus, erdekukben all fenntartani ezt az allapotot, igy jol el tudjak adni az ‘immunerositoiket’. De arra nem tudnak garanciat adni ok sem, hogy 100%-ban megvedeneke a csodaszereik a virus ellen.

  • User
    Dátum: 2021. november 27., 7:55
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A cikkből az hiányzik , hogy önszántából ment és nem mind újságíró . A közösségi oldalon olvastam a hozzászólását amin leírta , hogy önszántából ment .

    • User
      Dátum: 2021. november 27., 21:06
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Egészen pontosan jómagam is beteghez mentem magánemberként, és nem volt szándékomban erről írni . A a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház COVID intenzív terápiás részlegén tett látogatásom során azonban rádöbbentem, hogy a látottakat és tapasztaltak kötelességem megosztani másokkal is.

      Bedő Zoltán

      • User
        Dátum: 2021. november 28., 15:10
        ÉRTÉKELÉS: -6

        Bedo ur ! Sajnalom , hogy ilyen megrazo helyzetben volt resze , de ugy velem , cikkevel beallt a panikot , felelmet keltok soraba akiknek egyetlen celjuk az oltasra valo buzditas.A tarsadalmi megosztottsag elmelyitese. Tavaly keso osz ota , nalunk december ota kezdtek el az oltasok beadasat. Mar januarban megjelent a brit mutans es azota hanyadiknal tartunk?Hogy mindegyikre hatasos lenne az oltas? Ketlem.Majd , amikor az 5.-6.-ra is buzditani fognak , talan felebred a gyanu az emberekben , hogy , akkor , hogy is van ez?Miert nem kapnak szot azok az orvosok akik teljes meggyozodessel allitjak , hogy jarvany idejen nem oltunk. Az influenza elleni oltast nem kapod meg , ha meg vagy hulve! Allitjak , es logikus, hogy egy hatekony oltas kikiserletezeseig az emberek immunrendszerenek erositese kellett volna fo cel legyen. Csak ez nem hozott volna akkora hasznot a gyogyszeripar magnasainak mert erre rengeteg termeszetes mod letezik , hala Istennek! Ha mar letrehoztak a hatekony oltast mint pl.a gyerekkori , kerdezes nelkul beadottakat(himlo , szamarkohoges,gyermekbenulas,torokgyik,agyhartyagyulladas, skarlat stb.), akkor johetne a reklam , buzditas.Ahhoz kepest , hogy mar-mar fenyegetoen viselkednek az oltast beadatni szandekozok , sok , nagyon sok kerdesre nem tudjak a valaszt . Hat ne csodalkozzanak , ha az embereknek ketelyei vannak. Szegyen , hogy nagyon sokan kenyszerbol kellett megtegyek ezt a lepest. Elrettento kepek , irasok , interjuk mint cigarettas dobozon a kepek?? Ez csak egy halando velemenye es maris szamolom a minuszokat……

  • User
    Dátum: 2021. november 29., 15:36
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Szerencsére még nem halt ki az generáció amelyik csak azután véleményezett ,miután figyelmesen olvasott, és kérdezés ,engedély nélkül nem tegeződött!!

  • User
    Dátum: 2021. november 29., 18:12
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Igen! És ezúton kérem erdélyi barátaimat, hogy ne üljenek fel a Magyarországról érkező oltásellenesek és vírustagadók „előadásainak”, amelyeket különböző közösségi helyiségekben rendeznek meg, szégyen szemre magyarországi szélsőséges pártok és a kolozsvári román Nicolae Patrubani, MVSZ elnök szervezésében. Csíkszeredából értesültem az ilyen rendezvényekről, ahol a Caritas termében tartottak „előadást”, árultak méreg drágán DVD-ket és közben az oltás és az Orbán-kormány ellen igyekeztek hangolni a hallgatóságot. Sepsiszentgyörgyön biztosan és valószínűleg Kézdin is megfordultak. Ne hagyjátok ezeket a magyarországiakat szóhoz jutni.