Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Menekülnek a patkányok

Felbomlott a koalíció, süllyed a hajó, menekülnek a patkányok. Egyesek most ébredtek rá (többen ezután fognak), hogy ők tulajdonképpen nem is ilyen politikát akartak. Érdekes, hogy éleslátásukat leginkább az befolyásolja, hogy mennyire megy jól egyik vagy másik politikai pártnak. Valahogy mindig a tűzhöz a legközelebb álló alakulat ideológiája áll a szívükhöz legközelebb, és habozás nélkül átülnek azok soraiba, akiket még a tegnap is elmarasztaltak.

Hirdetés
Hirdetés

Egy rossz humorlapot meg lehetne tölteni ezekkel a pálfordulásokkal, hogy mit mondtak előtte, és mit mondtak utána, csak az a baj ezzel, hogy egyáltalán nem vicces. Valószínűleg ez az eredeti román demokrácia egyik legnagyobb rákfenéje, amely demokratikus köntösbe csomagolja azt a román őshagyományt, miszerint mindig meg kell nézni, merről fúj a szél, mindig az erősebb oldalára kell állni, és a korábbi szövetségessel szembefordulni nem árulás, hanem egyféle szemfülesség, rátermettség.

Ez a gyakorlat teljességgel meghamisítja a választások eredményét, a polgároknak az urnáknál kifejtett akaratát, hiszen az, akit – teszem azt – liberálisként megválasztottam, aki a parlamentben az én elveimet képviseli, az ne üljön át a szocialistákhoz, mert ha szocialistára akartam volna szavazni, megtehettem volna; és természetesen fordítva. A vérveszteség az alulmaradt pártokat éri, elvégre tőlük szivárognak a hatalom felé, de ha hatalomra kerülnek, nincs bátorságuk megtiltani a vándorlást, mert biztosak lehetnek, hogy feléjük is dűlni fog az árulók siserehada.

Az már a civilizált országokban a csak nehezen elmagyarázható tények kategóriájába tartozik, hogy a jelenlegi parlamentben (is) van olyan alakulat, amely soha nem vett részt választásokon, és soha nem jutott be a törvényhozásba, de most akár a mérleg nyelve is lehet, az ország sorsáról dönthet. Már csak ez is elég ok arra, hogy biztosan kijelenthető legyen: minden hangzatos, demokráciáról és megbízhatóságról (!!!) szóló nyilatkozat dacára Romániában szó sem lehet jogállamról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások