Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mégis van lennebb

Jelentem: tévedtem. Amikor ugyanis Klaus Iohannis előjött európai államfőhöz méltatlan beszédével, a szenátus által hallgatólagosan elfogadott autonómiastatútum kapcsán, azt írtam, hogy ennél már nincs lennebb. De van!

Merthogy valakinek, akárcsak Mórickának, mindenről az jusson eszébe, az nehezen előre látható. Hogy az alkotmányt mindennap megszegő államfő, aki úgy viselkedik, mint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, és vadul támadja a többi parlamenti pártot, annyira kifogyjon az érvekből, hogy járványügyben is az átokszónak számító autonómiával próbálja a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen hangolni a közvéleményt, az kissé meghaladta az én fantáziámat.

Kiderült ugyanis, hogy a járvány terjedéséért is az RMDSZ-szel „lepaktáló”, PSD a felelős. Ő és derék kormánya az elmúlt kilenc hónapban mindent megtettek, hogy megfékezzék a vírus terjedését, nem beszéltek össze-vissza, nem hoztak összetákolt rendeleteket, nem késtek le semmit, hanem a szocialisták és az általuk „politikailag befolyásolt” alkotmánybíróság és a Nép Ügyvédje akadályozta a védekezést. Vélhetően ugyanezek a felelősek a gazdaság visszaeséséért, a turizmus leállásáért, a megfontolás nélkül osztogatott vállalkozói támogatócsomagokért, amelyek igénybevevői ahelyett, hogy dolgoznának, azóta éjjel-nappal papírt gyártanak, és fogadják az ellenőröket, a „lefáradt” egészségügyért, az oktatás teljes széteséséért.

Igaz, a híres autonómiázó beszédről azóta kiderült, hogy az nem is diszkriminatív, „csak” gyűlöletkeltésre alkalmas. Hát milyen államfő az, aki gyűlöletbeszédet tart? Mit keres egy magát európainak nevező állam élén egy olyan vezető, aki egyeztetés helyett állandóan nekiront egy kisebbségi népcsoport egyébként legitim célkitűzéseinek? Hogy kaphat egy ilyen alak Nagy Károly-díjat? A Nyugat-Európai civilizáció megalapítójának tartott Carolus Magnus, kinek uralkodását a Karoling reneszánsz jelzővel szokás illetni, forog a sírjában.

A történtek után már óvatosabb vagyok: lehet, hogy még ennél is van lennebb. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 3., 7:04
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Van bizony. A szintet pedig azok adják, akik a nagyobbnál nagyobb károly, stb-díjakat osztogatják. A díjazott csupán pojáca, zsinegen táncoltatott báb. Mi pedig kohéziós alapokból szubvencionált szavazóbérlettel járunk ebbe a demokráciának nevezett bábszínházba évtizedek óta.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 3., 13:47
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nagy Károly után a Karoling Birodalom széthullott…’Nagy román történészek ‘szerint a dák állam nagyobb volt…akkor miért nem kap Decebal díjat?Nem csak ő .Mindenki.Történelem hamisítás.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 3., 16:51
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nagy Károly nem is volt, csak valami hatalomhű papok találták ki, hogy a naptárt helyrepofozzák. Nos, az a helyzet, hogy még aztán öt – hat nyugatrómai kellett, hogy a frankok a soha nem volt szégyenüknek még az árnya se vetüljön, a nyilvánvaló csalásra. A lipskánon ezt admisnak nevezik, mert a kicsi Páris a NAGy PÁÁ- risz -től vesz példás búcsút.

    • User
      Dátum: 2020. augusztus 3., 17:00
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Tudtommal vagy 300 évet kellett betömni a francia középkori történelemből ,azért találták ki többek között Karcsikát.Azért is hívták ezt a korszakot ‘sötétnek’.Jól tudom?