Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meghunyászkodás és (vagy) kiállás

Jeremiás próféta az Ószövetség egyik legdrámaibb életű szereplője. Amikor a babiloni seregek már-már Jeruzsálemet ostromolták, őt, a nagy figyelmeztetőt vádolták bűnbakként hitehagyott kortársai. De furcsa módon éppen egyik ellenfele, a hitehagyott király rejtette el vérszomjas ellenfelei elől. Őt, aki szemébe mondta Isten kemény üzenetét. Mert Jeremiás, mint később Luther, úgy döntött, ott áll rendületlenül, mást nem tehet. De Jeremiásnak volt egy kortársa, ugyancsak próféta, Uriás a neve. Semmi mást nem tudunk róla, mint hogy lényegében ugyanazt hirdette, mint Jeremiás. Csakhogy a fenyegetésektől megrémülve Egyiptomba menekült. Az eredmény? Utána küldtek, hazahurcolták és meggyilkolták a Jeremiást megvédő király parancsára. Ezek szerint a férfias helytállás akár életmentő is lehet? Úgy tűnik.

Sosztakovics elmondott egy történetet a Sztálin-korszakból. Kremlin véreskezű ura nem volt műveletlen, szerette a zenét. Egy este Mozart 23. zongoraversenyét hallgatta, a rádió szokásos egyenes közvetítésében. Utána betelefonált a rádiónak, kérdezte, készült-e, mint mindig, felvétel. Azok nem merték bevallani, valami technikai okból történetesen nem, rávágták, hogy igen. Jó, akkor küldjék el neki sürgősen. Kétségbeesetten összegyűjtötték a már hazament zenészeket, de a karmester úgy remegett, képtelen volt vezényelni. Másikat hívtak, az sem mert belevágni, végül egy harmadik vállalta. Egyedül a zongorista nő, Marija Jugyina maradt higgadt. Elkészült a felvétel, elküldték. Később a művésznő levelet kapott Sztálintól tetemes pénzösszeggel. És a zsidó származású, de ortodox hitre (őszintén) tért Jugyina visszaírt a diktátornak, köszönettel, hogy imádkozik érte, kéri Istent, bocsássa meg Sztálinnak a nép ellen és a világ ellen elkövetett bűneit. A pénzt pedig az egyházának utalja át. Mi lett a következmény? Az égvilágon semmi, sőt, mondják, amikor a nagyvezér meghalt, szobájában a lemezjátszón találták a hírhedt Mozart-felvételt.

Elnézést, olvasó, tudom, idegesítő szokásom váratlanul témát váltani, de nekem ezek a dolgok jutottak eszembe a bukaresti Dinamo–Sepsi meccs után. Mert mi lett volna, ha a csapat a nem tudom hányadik magyargyalázó rigmus után levonul a pályáról? A bíró süketnéma? Megfigyelő nem lép közbe? Nem adok tanácsot, de én levonultam volna.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük