Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Legalább jól neveltek

Újév második napján az érzelgős ölelkezéseket elhagyva visszazökkenünk a szürke valóságba. Nem lekicsinylően mondom, a szürke is egy szín. Ha a szilveszteri „szeressük egymást, gyerekek” annyi nemzedék tapasztalata szerint nem jött be, hát határozzuk el: legyünk egyszerűen becsületesek, korrektek.

Az újszövetségi görög nyelvben két olyan szó van, amelyet általában szeretetnek fordítanak, pedig távolról sem ugyanaz. A phileo inkább vonzalmat, szimpátiát jelent, az agape a teljesen önzetlen, nem megérdemelt szeretet. Szemléltetésként: Jézusnak biztosan nem voltak kedvesek (phileo) az őt kínzó gazemberek, de büntetés helyett arra kérte Atyját, bocsásson meg nekik – ez az agape.

Amikor gyerek voltam, nem egyszer hallottam jellemzésként: román, de nem rossz ember. E ungur, da’îi de treabă. Nos, nem kisiskolások erkölcsi nevelésére való kifejezések, de egy működő gyakorlatra utaltak. Dehogy is volt szimpátia és szeretet magyar, román, szász, zsidó között! Versengés, az volt, de – apró kivételekkel – bunyó nélkül. És az élet ment előre. Miért ne menne így tovább is, nem kell puszilózni, mindössze élni hagyni a másikat, nem belerondítani, gyújtogatni, robbantgatni a másik hétköznapjaiba és ünnepeibe.

A nagypolitikában sem a találkozók protokolláris kézfogásai vitték előre a világot. Ne barátkozzanak a nagyok, az országok vezetése nem labdázás a grundon. De Gaulle-t utálták a németek, az angolok is, de együtt alapozták meg a mai Európai Uniót. Nevetséges lenne felhívásban felkérni a kormányon levőket és az ellenzéket, mától kezdve gerjedezzenek egymás iránt. Nem, kérem, nyugodtan harcoljanak a hatalomért, de korrekt, férfias módon, nem pökhendi lenézéssel, nem ironizálással, nem alpári provokációkkal.

A jó üzletember sem kedveli vetélytársát, azonban mindenkinek javára lesz, ha kőkemény tárgyalások után kiegyensúlyozott, megalapozott üzletet kötnek. Az iskolások a szigorú, mégis pártatlan tanárokat kedvelik, a katonák a kemény, de megbízható tiszteket.

Amíg eljön áldott napja az egész földet elárasztó szeretetnek, éljünk mértéktartó-tisztességesen. Amint a zsidóból román szerzetessé vált Nicolae Steinhardt mondta, ha nem tudjuk egymást szeretni, legyünk legalább jól neveltek.

Zubreczky Antal

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük