Kútmérgezők

Meghalt a kútmérgező — éljen a kútmérgező! Valahogy így lehetne parafrazálni a magyarfaló román soviniszták le- és újbóli feltűntét a közéletben, az egykori királytemető/királyüdvözlő jelszó mintájára.
A bennszülött magyarság — mint mondani szokták, nem a családok vándorolnak Kelet-Európában, hanem a hatalmi érdekek szerint megszabott államhatárok a fejük fölött — kollektív megalázásának és kimondott gyalázásának mindig van ügyeletese a román közéletben, akik a különben a kontinensen nem szalonképesnek tartott jelszavakat szabadon és büntetlenül hangoztathatják, mi több, jutalmul pártfunkciót, sőt képviselői széket is kapnak, s ha a magyar-kérdés újbóli felmerülése alkalmat ad rá, szakértőként ültetik őket a kamerák elé. Holott pontosan a szakértelem az, amiben a választás hibádzik, az illetők legfeljebb az uszítás, az elfogultságok nagyhangú terjesztésében jeleskednek, merthogy a kútmérgezés a mesterségük.

A soros uszítók a „jogállami normákra” esküsznek, a magyar közélet és nyelvhasználat, az önálló cselekvés terét szűkítők bíróságokon hurcolják meg kiszemelt áldozataikat. A védekezés, ha sikerül is, hosszadalmasan leköti az alpereseket, idegőrlő, és megbénítja pont azt a munkát, mely kollektív fennmaradásunk feltétele: a további építkezést, a kollektív szabadság, közélet kiteljesedését, működésének akadálymentesítését. A kútmérgezők feladata a sakkban tartás, és ezért bőségesen jutalmazzák őket. Amíg ez így folyik, még akiben nincs gyűlölet, csak megélni akar belőle, az sem fogja abbahagyni.

Akik foglalkozásként űzik a gyalázkodást, kimerítettek már jóformán minden adott lehetőséget, a joghézagok, melyeket kihasználnak a kútmérgezők, jól ismertek. A Diszkriminációellenes Tanács különben dicséretes ténykedése nem képes megállítani e jelenségegyüttes közéleti burjánzását. A kormányfeladatokat vállaló érdekvédelem ne csak a közös állami feladatok felelősségét vállalja, hanem lépjen a saját társadalomépítésben is!