Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kovács Misi halálára

Megdöbbentett Kovács Misi halálának híre. Ő volt az, akivel mindig szerettem találkozni, s Ő, akivel sok, nagyon sok kibeszélnivalónk maradt el tragikus elhunytával. Valahányszor Kézdivásárhely került szóba oktatási vagy egyéb ügyekben, a neve mindig elhangzott, s vele együtt a jó tanács is: érdemes, oda kell figyelni az ő szavára, mert annak a nemzedéknek tagja, amely a céhes városban nem megteremtette, de erősítette a korábban kialakult hitet, lokálpatriotizmust, a magasabbra növekvés vágyát.

Míg Nagy Béla, Kiss Lázár, Ambrus Ágnes, Deme László az övénél rangosabbnak tartott intézményekben védelmezték az anyanyelvet, juttatták el tanítványaikat a szellem rejtelmesebb zugaiba, addig Misi úgy beágyazta magát a város egyik szakközépiskolájába, szakiskolájába, hogy annak melegsége, barátságossága, őszintesége nemzedékekről nemzedékekre meghatározó szereppel bírt a különböző munkásszakmák felé való irányításában mindazoknak a fiatalok számára, akik kétkezi munkával képzelték el jövőjüket. És tényleg virágzott ez az iskola, és ha a gyökerét a szakmák erősítették, a virágzást, a szépséget, az önmagadba vetett hitet Kovács Misi és a katedráján munkálkodók biztosították, közöttük felesége, Deme Margit, akinek abban is nagy érdeme volt, hogy a bihari származású, frissen végzett magyartanár Kézdivásárhely felé fordítsa szekere rúdját.

Immár, gondolom lesz akarat arra, hogy amiképp Nagy Béla, Kiss Lázár, Deme Laci neve közkinccsé vált egy-egy meghatározó létesítmény homlokzatán – miért ne lehetne intézménynek nevezni a tantermet, ahol a nyelvvédelem történik? –, ugyanúgy Kovács Mihály neve is fémjelezhet egy törekvést, jelképezhet egy akaratot.

Már az egyetemen értettük egymás szavát, igaz, ő két évvel volt nagyobb, a bentlakásban is rangidősnek számított mellettünk. De amikor Kézdivásárhelyre került, éreztette, éreztethette igazából a bihari makacsságát, a „csak azért is” kőkemény kiállását. Támogatott engem, személyesen, amikor szerveztük a pedagógusszövetség felső-háromszéki tagozatát, segített az általam létrehozott kiadó tanulóknak szánt kiadványainak népszerűsítésében, és nem fukarkodott akkor sem, ha netalán e munkakönyvek dicséretéről kellett szólni.

Emlékezetesek maradnak számomra a lakásában eltöltött órák, Margit páratlan illatú kávéja, amikor hiába kínálgatott Biharból hozott borával, mert fel kellett mutatnom a kocsikulcsot. Nyugdíjba vonulása után megcsappantak a találkozások, de az egymásra figyelés nem lankadt. Sajnálom viszont, rettenetesen sajnálom, hogy a megyei RMPSZ-elnökség legrangosabb díjában, az Életmű-díjban nem részesítettük. Magam kezdeményeztem többször is, de valami miatt mindig elmaradt. És most már nincs idő a javításra. Nyugodjék békében.

(Kovács Mihály magyartanár életének 82. évében hunyt el.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 12., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Köszönöm ezt a szép megemlékezést unokabatyamrol ,nyugodjék békében Kismagyarorszagba,mármint nekünk akik szórványban élünk Kézdivásárhely az !

  • User
    Dátum: 2021. január 12., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nyugodjon békében. Jó tanár és osztályfőnök volt. Az Oszit, ahogy nekünk mindörökre megmarad, erős jellem és határozott fellépés jellemezte. Volt egy mondása, amit mi, régi diákjai örökre megjegyeztünk ” a pénz a legkevesebb, ötlet kell gyerekek”. Igaza volt ebben is…
    Nyugodjon békében tanár úr , legyen könnyű neki a föld. Egy régi diákja a XII Á – ból.