Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Köszöntelek, Czegő Zoltán!

Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel és tisztelettel köszöntöm Czegő Zoltán költőt, írót, publicistát a 84. születésnapja alkalmából!

Zolival több mind huszonöt éves barátság köt össze. Fiatal újságíróként unokabátyám, Bogdán László és Czegő Zoltán árnyékukba, irodájukba fogadtak. Pályafutásom kezdetén, lapulva loptam el a mesterektől az újságírás titkait. Nagyon sokat segítettek a munkásságomban. Jó tanáraim voltak.

Czegő Zoltán 1938. június 18-án született Bukarestben. A nyolcvannegyedik évét köszöntöttem, köszöntöm. Ismeretes, hogy Czegő Zoltán a költő, író, újságíró a Forrás nemzedékhez tartozott, a Székely Hírmondóban rendszeresen közöl. Költői pálya 1966-ban indult, és azóta vallomások, könyvek, publicisztikák, versek jelentek meg és jelennek meg ma is a tollából.

Czegő Zoltán lázadó, szókimondó ember. Az igazságot megfogalmazó székely embereket soha nem szerették, nem szeretik ma sem a hatalmon lévő egyének. Zoltán is ennek lett az áldozata a múlt rendszerb. És, mert nem bírta azt az igazságtalanságot, a megalázást, 1988-ban áttelepedett Magyarországra. Végre azt tehette, amit szeretett. Újból újságíró lett. 1991-től a Magyar Fórum főmunkatársa, 1992-től az Új Magyarország belső munkatársa. Különböző lapoknál dolgozott. Közben sorra jelentenek meg kötetei. Az Időrianás regényéért különdíjat kapott az Irodalmi Jelentől. Huszonkét év Magyarországon tartózkodás után hazaköltözött. „Tulajdonképpen emigráltam Magyarországról Romániába! Már évek óta nem éreztem ott jól magam” – mondta Zoltán.

Drága Zoli, a Jóisten éltessen sokáig! Adjon neked erőt, egészséget, békességet, hogy a Tőled ismert fiatalos lendülettel továbbra is termékeny szolgája maradj drága magyar anyanyelvünknek és nemzetünknek!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük