Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Komoly meló a mikulásosdi

Köszönjük Béla, hogy elvállaltad a Mikulás szerepét idén. Tavaly valami színész jött Marosról, de tudod, most a vírus meg minden, na meg azóta valami kilencvennapos csodadiétával le is fogyott, eltűnt a pocakja, így idén inkább nem is hívtam. Szerencsére te az elmúlt kilencven napban ezzel szemben meggömbölyödtél, úgyhogy tökéletes alany leszel, persze, ha mindent megtanulsz, amire szükségünk lesz, hogy a gyerekek higgyenek neked. Kérlek, most már ne igyál többet abból a körtéből, mert el fogod felejteni, amit mondok. Jó, rendben, akkor majd a Mikulás tej helyett kap ebből egy fél literrel, sőt, a friss főzetből, megbeszéltük?

Na, első és legfontosabb, hogy el kell változtatnod egy kicsit a hangodat, mégiscsak a nagyobb keresztapja vagy. Nagyokos a leányka, lebuktat. Úgyhogy mélyítsd. Ne magasra, mélyre, dörmögj, öregembert játszol, nem úri fiút. Ejha, annak nagyon örülnék, ha elfelejtenéd minden mondatod után odatenni, hogy bammeg. Mondd szépen, hogy ho-ho-ho! Boldogabban! Mosolyogj! Töltök még egyet, ha mosolyogsz!

És akkor az öltözeted. Tudom, hogy ezelőtt húsz évvel még játszottál Mikulást, és van valami ruhád, de az nem lesz jó. Kicsi is már, kopott is, ilyent tudnánk venni a kínaiban. Marikával megbeszéltem, varr a méretedben egy köpenyt finom, égőpiros bársonyanyagból. Át kellene szaladnod, vegye le a méreteket. Én fizetem, neked csak a méretes méreteid kellenek. Alája felhúzod azt a pirosas kezeslábasodat, azt-azt, a munkahelyi logód nem fog látszani a köpeny alatt. Na meg kellene egy szép fekete bakancs, de legyen ám tiszta! Azt majd nálunk, az ajtó előtt húzod fel, sártól kímélve, de ki lesz téve egy tálba liszt, abban jól megmártod, mintha havas lenne. Mégiscsak Lappföldről jössz, ott meg ilyenkor sarat nem látni, csak tejfehér havacskát. A tál mellett lesz az ajándék. Kicsit nehéz, elektromos autó, olyan, mint az enyém, csak kicsi, rózsaszín és távirányítós, ugye, milyen cuukiii? Azt hozza a Mikulás.

De amúgy, megpróbálnád, hogy leférsz-e a kéményen? Ó, na, tudom, hogy butaság, de az lenne az igazán menő. Tuti, hogy senkinél sem próbálják meg. Jó, mindegy. Te légy fess, józan, a hangod mély, a bakancsod havas, na meg mosolyogj, és mondd, hogy ho-ho-ho!

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás