Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kirándultak a vallástanárok

Március végén a Sepsi Református Egyházmegye vallástanárai részére, az 500 éves reformáció jegyében emlékkirándulást szerveztünk Szászföldre. Útvonalunk első megállóját a kőhalomi vár képezte, amelynek első írásos említése 1324-ből maradt fenn. Mint köztudott, 1357-ben királyi vár volt, 1421-ben a török pusztította, 1704-ben II. Rákóczi Ferenc csapatai harc nélkül foglalták el. Mai képét uniós támogatással, 2011 és 2013 között történő felújítása során nyerte el.

Fogarason az ottani református egyházközség lelkipásztora, Szász Tibor és felesége fogadott nagy szeretettel. Az 1712–1715 között épült református templomban röviden ismertette Fogaras és a református magyarság történetét. A templom 1750-ben egy villámcsapás következtében teljesen leégett, csak a falai maradtak meg. Árva Bethlen Kata, Teleki József felesége saját költségén újjáépítette.

Fogarasi látogatásunkat a 14–17. század között reneszánsz stílusban, Erdély fejedelmeinek irányítása alatt épülő várban folytattuk. A 16–17. században a vár székhelyet biztosított az erdélyi fejedelmek családjainak, valamint a fogarasi birtok közigazgatási központjaként is szolgált. 1948–1960 között kommunista börtönként működött, jelenleg magán- és ideiglenes kiállításoknak ad otthont.

Utunk utolsó állomásaként Kercre látogattunk, ahol megtekintettük az 1202-ben, Árpád-házi Imre királyunk által alapított ciszterci monostort. Az Árpád-házi királyok falvakat és birtokokat adományoztak az apátságnak, így egy időben a Nagyszeben melletti Felektől egészen Fogarasig terjedt a birtokuk.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Sepsi Református Egyházmegyének az anyagi támogatásért, hiszen a kirándulás révén betekintést nyerhettünk Szászföld szépségeibe, és megtapasztalhattuk a reformáció hatását, annak következményeit azon a vidéken.

Dr. Kinda Eleonóra református vallástanár

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük