Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kettős mércét alkalmaznak

Autó-beíratásokkal foglalkozó cég képviselőjeként tavaly december 23-án jelentem meg a zabolai polgármesteri hivatalnál, mivel ki szerettem volna jelenteni egy külföldre eladott autót. Ide szól a lakcíme annak a személynek, aki eladta a járgányt. Itt említeném meg, hogy tavalyi ügyintézéseimből 6 aktacsomónyi irat vár zabolai hivatal pecsétjére.

December 23-án azt mondták, hogy nincs közalkalmazott, aki ezzel foglalkozzon, jöjjek vissza máskor. December 29-én újra megjelentem, de a helyzet nem változott, így egészen január 13-ig halasztottam az ügyintézést, annak ellenére, hogy dühített a munkámban való akadályoztatás: a külföldre eladott autót ugyanis az új tulajdonos nem tudta használni, engem pedig felelősségre vontak a kiíratás, papírok hiánya, a késleltetés miatt.

Január 13-án már azt mondták a hivatalban, hogy „nincs program”, ezért nem tudnak segíteni. Időközben egy másik autós ügyintézésnél ámulva akadtam rá egy, a zabolai hivatal pecsétjével még január 7-én ellátott iratra. Egyeseknek akkor lehet intézni az ügyeit, másokat pedig hazugságokkal hintáztatunk? Nagyon dühös lettem. A kifüggesztett munkaprogram tanulmányozása után, január 18-án reggel újra megjelentem, és egy „kedves” hölgy azt vágta a fejemhez, hogy nyugodtan lehet reklamálni, mert nem rajtuk múlik, hogy nem dolgoznak. Kérdéseimre, hogy akkor miért van kifüggesztve a munkaprogram, újra csak az volt a válasz, hogy „nyugodtan lehet reklamálni”.

A zabolai polgármesternél kértem kihallgatást, ám a polgármester beszélgetésünk során a jó tanács, nyugtatás helyett elkezdett fenyegetni. Szándékomban áll hivatali hatalommal való visszaélés, kettős mérce alkalmazása miatt feljelenteni a hivatal érintett munkatársait, ha nem orvosolják mihamarabb a problémámat!

Bende Jenő, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük