Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Károlyi Mihály ócska kalandor volt

Benedek Elek kedves karikatúrája a törpe politikusok között a Székely Hírmondó (2018. nov. 12.) fellapozásakor azonnal felkelti az olvasó figyelmét, és valami vidám történetet ígér. Velem is ez történt, de néhány sora elolvasása után rájöttem, hogy annál sokkal fontosabb, mondhatnám, halálosan fontos dologról fog tájékoztatni. Egyebek között a száz év előtti Magyarország összeomlásáról és annak egyik főszereplőjéről, Károlyi Mihályról. Annak idején sokszor megcsodáltuk egyik elődje szobrát a budapesti Vajdahunyad vára előtt…

Egykor úgy tanították nekünk tisztelt tanáraink – nyilván nem jószántukból, avagy ők is félrevezetve! –, hogy Károlyi Mihály felvilágosult főúr és miniszterelnök, no meg nyilván a szocializmus mentette meg a maradék hazát. Ha még mindig diákok lennénk, azt mondanánk: egy frászt! Ócska kalandor volt. Megmondta már akkor Elek apó, de a Jó Pajtásban ilyet nem írhatott. De azért – amint dr. Borcsa János tanár úr írja – már a francia tárgyaló tábornok megkérdezte: „Hát ilyen mélyre süllyedtek?”

Igaz, még nyolcvan év után sem játszhatta el a szuggesztív erejű színművész, Bács Ferenc sem a kalandort, mert ott is hősi szerepet írt elő a filmrendező, gondolom Aczél elvtárs utasítására. És nekünk, az akkori fiataloknak az ő imponáló képe maradt meg, az elragadó vörös grófnő, Básti Juli társaságában. A színésznek kiosztják a szerepet. De kár, de kár! – mondja a nóta.

Időközben a Kossuth-téren álló szobrát elköltöztették vidékre, de én azt se bántam volna, ha a Sztálin csizmája mellé került volna a szoborparkba…

Török Samu, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 18., 17:39
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Károlyit még saját rokonai is kitagadták…egy gyenge kezű,befolyásolható-főleg Katinka által aki tetőtől-talpig vörös volt -egyén volt ,aki mindent amit lehetett tönkretett,azután lelépett és átadta a hatalmat a vörös terroristáknak.Tényleg szobrokat érdemelne ,de fejjel lefelé,100 méterre leásva a pokol kapujához minél közelebb.A libsi-bolsik bálványa mai napig is!

  • User
    Dátum: 2018. november 18., 20:37
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Károlyi helyett inkább azokat kellene szidni, akik belevitték az országot az (ön)gyilkos háborúba. Magyarország szépen fejlődő, gazdagodó ország volt, az átkozott háború állította szembe a magyarokat a kisebbségekkel, miután a negyvennyolcas sebek kezdtek begyógyulni.

    • User
      Dátum: 2018. november 19., 10:42
      ÉRTÉKELÉS: 1

      És kik vitték Magyarországot a háborúba?És mellesleg akkor Ausztria_Magyarország volt,gondolja ,hogy Magyarország kimaradhatott volna a hadműveletekből?Illene már tudni,hogy a háború és a területi szétdarabolások már jóval előre el voltak tervezve.Titkos megállapodások még az Antanton belül is voltak-például Oroszország/Antant tag/ és Románia /a Központi Hatalmak szövetségese,majd semleges,majd Antant szövetséges-azaz igazi szélkakas/.Igenis Károlyinak VAN felelőssége ,de bedobta a gyeplőt ,elmenekült gyáva módra,odadobván a hatalmat a vörös terroristáknak-a Tanácsköztársaságnak.

    • User
      Dátum: 2018. november 19., 21:31
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Miért is kéne mást szidni Károlyi helyett? Itt van például a napokban volt egy centenárium/nov.13.-án 1918 ban kötötték meg a Belgrádi fegyverszünetet .Na vajon ki volt ott Magyarország részéről?Hogy nem én voltam ,az biztos,tehát kitalálhatja ki lehetett,de segítek a monogramja KM!De volt ott egy másik jómadár is ,Jászi Oszi meg Linder Béla aki kijelentette ,hogy soha többé nem akar katonát látni….na ezek után jött a katasztrófa ,a vörös terror,Kún B meg Szamuely T a lenin fiuk ,a tanácsköztársaság 133 napig meg a királyi román hadsereg.Na ezeket cáfolja meg,ha tudja!Lenin mondta ,tanulni,tanulni,tanulni.Én nem plagizálhatom,tehát javasolnám :olvasni,olvasni,olvasni,akár itt a neten is és meg fog világosodni.

  • User
    Dátum: 2018. november 20., 1:01
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Olvastam, olvastam, olvastam, hogy: fegyverszünet. Fegyverszünet az a háborúban van. Nincs háború- nem kell fegyverszünet, nem írja alá részünkről egyetlen jómadár sem. De sajnos Magyarország háborúzott és veszített, a nyertesek pedig feldarabolták. Ha a mai apró Magyarországnak van kurázsija nemet mondani az erősek diktátumának, az akkorinak is lett volna lehetősége a hibbant császárt felkérni, vigye háborúzni a nénikéjét, a magyar embereket hagyja békében.

    • User
      Dátum: 2018. november 20., 17:49
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Mit tetszik szólni,hogy Nemes J László olyan filmet akar készíteni,amiből kiderül,hogy Magyarország robbantotta ki az első világháborút?Hát bizony ez is lehetséges ,mint az,amit Funar Gyuri állit ,hogy Jézus Krisztus Románia területén született.Hát idiótákból nincs hiány a világon…

  • User
    Dátum: 2018. november 20., 14:56
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Na jó ,igaza van ,a fegyverszünetet nov.3-án Padovában kötötték november 13-án Belgrádban egyezményt/katonai konvenciót/ kötöttek amit Károlyi írt alá,de sem a szerbek,sem a csehek ,sem a románok nem tartották be/ismerős ugye?/Tehát akkor ismételjünk.A háborúnak nov 11 -én 11 órakor lett vége a Compiegne-i fegyverszünet megkötésével,tehát Padovában FEGYVERSZÜNET volt ,Belgrádban katonai konvenció -az Antant részéről Franchet d’Esperey francia tábornok kőkemény feltételeket diktált.Akinek meg lett volna kurázsija nemet mondani AZT MEGGYILKOLTÁK!Naivság azt gondolni,hogy Magyarország kimaradjon a háborúból…Nem svájci eset volt a nagyhatalmak szemében,hanem a gépezet része.Gondolja,hogy a franciáknak érdeke lett volna egy erős magyar állam?Mondták volna püpü nem jár én nem játszom .

  • User
    Dátum: 2018. november 22., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Borzalom, ‘sze mindenki tudja, hogy Gibraltár ultimátumot intézett Ausztria- Magyarországhoz, és mivel nem borultunk le előtte, lerohant galádul!