Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jegesmedvék a barikádon

Látom, valami nagy fehér nyomul be a kiskapunkon, és egy pillanatra megfeledkezem az erőltetett levegővételről, de az ezt követő lihegés és szédülés tudtomra adja, hogy micsoda úr a levegő, és nélküle valóban nincs élet… Ez a nagy fehér medve-forma hónom alá nyúl és bátorít: csak lassan, még öt lépés, aztán kapaszkodjunk, végre látom biztató szemeit, és hallom nyugtató hangját. Olyan ebben a pillanatban, mint a kölykét menekülésre taszigáló-biztató jegesmedve az úszó jégtutajon…

A szempárba kapaszkodom, és már nem félek, mert tudom, hogy a „jegesmedve” vigyáz rám. A hangja nem mackós, szinte kislányosan eleven, a szemét le nem veszi rólam, és valahogy kérdezve is biztat. Aztán rajtakapom. Egy pillanatra lekoppannak a vigyázó szentjánosbogarak. Most látom csak, hogy az óriási medveruha alatt egy törékeny, kimerült gyereklány küzd, és győzi le önmagát, hogy engem kimentsen a jégtáblán és biztonságos szigetre segítsen.

Sikerült! Most már meglepetés nélkül veszem tudomásul, hogy újabb patrónusaim szintén „jegesmedvék”. Határozottak és gyengédek egyszerre, amint tolószéken, aztán liftben szállítanak a gyógyulásomra kijelölt szobába, „társbetegségemmel”, a már gyógyulás útján elindult, otthoni gondozásomban kimerült feleségemmel együtt. Velünk nyitják meg a fertőző klinika harmadik emeletét, de két nap után már több mint félszáz sorstársunk nyög, liheg, köhög és támolyog a gyengeségtől, és mindenki saját energiatartaléka szerint reménykedik a gyógyulásban.

A fertőző osztályvezető orvosnője, dr. Nagy Réka hajóskapitányi határozottsággal és már nyilvánvaló tapasztalattal navigál bennünket ezen a székelyföldi jégtörőn. Három szakképzett asszisztenssel és egy önkéntessel, oxigén és perfúziós csövekkel zsonglőrözve mentenek bennünket, hogy ne kerüljünk lélegeztetőgépre. És bár egyre gyakrabban érkezik a mentő, mégis mindenki pontosan megkapja a kezelését és az ember elé való kosztot.

Hogy sikerült mindez? Hiszen senki sem volt erre a példátlan nyomásra felkészülve, a bürokratikus káosszá alázott egészségügyben. Szerintem úgy, hogy van még néhány józan és bátor ember köztünk, akik emlékeznek a már-már reménytelen történelmi helyzetben egykor  kimondott szavakra, arra, hogy „lészen ágyú!”, s ezt ki-ki magára s a helyzetre vonatkoztatva indul nap mint nap a „csatába”…

Török Samu

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük