Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismerkedjünk az új közigazgatási törvénnyel 2.

Mivel nemcsak az államigazgatás szolgálatában álló, vasalt selyemöltönyökben viharzó közméltóságok életére, hanem az önkormányzatokra, helyi közösségekre, de a gazdaságszervezésre is, így borítékolhatóan az egész erdélyi magyarság létmódjára kihatással lesz a minap elfogadott új közigazgatási törvénykönyv. Javallott hát elidőzni fölötte bár még néhány gondolat erejéig.

Már csak azért is, mert a területi kormányhivatalok, a prefektúrák hatáskörének arasznyi visszaszorításán túl, de az anyanyelv-használati jogok kibővítésén és annak alkalmazását elősegítő intézkedések mellett is találunk a jó kormányzás felé mutató intézkedéseket. Igen, ez van, bármennyire is valószerűtlen fejleménye ez a román valóságnak. Nem állítom, hogy ne lennének vitatható pontjai a törvénynek, de néhány kiemelt példával most inkább a fenti kijelentést bizonyítanám. Mutatom.
Az új törvénykönyv átírja azt a cikkelyt, illetve töröli azon részét, mely a központi végrehajtás és a területi szervezetek viszonyrendjét szabályozva kijelenteti, hogy az országos érdek prioritást élvez a helyivel szemben. Gondolom, nem kell ecsetelni, hogy a nemzeti léptékű közjó – főleg annak képlékeny értelmezése – mekkora akadályokat gördített idáig az önkormányzatok önálló kezdeményezései és fejlesztései elé.

Könnyítettek az évtizedek óta parlagon fekvő állami közvagyon önkormányzati tulajdonba helyezésének feltételein (pl. sepsiszentgyörgyi kultúrház!). És megnyitották az utat a helyi idegenforgalmi fejlesztések előtt azzal, hogy az államtól a megyék tulajdonába kerülnek a különleges jelentőséggel nem bíró tavak és partszakaszok.
De pozitív hatással lesz az önkormányzatok jövedelmére, így azok gazdálkodására az RMDSZ által beterjesztett azon előírás is, amely a felszíni erőforrások (pl. borvizek!) kiaknázásából származó állami jövedelmek 40%-át a helyi, megint 40-et a megyei, és csak 20%-át osztja a központi költségvetés feneketlen bendőjébe.

Látható tehát, hogy az elnöki aláírásra váró közigazgatási törvénykönyv azáltal, hogy növeli a helyi, demokratikusan választott önkormányzati testületek mozgásterét és pénzügyi forrásait, a jó kormányzás irányába mozdul.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 12., 13:09
    ÉRTÉKELÉS: 12

    A munkás a minimálbér körüli fizetés után ő is kap majd egy szép speciális nyugdíjat.Gyönyörű ország ez . Mindenki speciális nyugdíjat kap mindjárt,aki fizetett vagy negyven évet annak oda vetnek egy pár lejt . Ez még meddig mehet így? Szégyen uraim.