Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén befejezik-e?

Immár harmadik éve figyelem a lécfalvi templom tornyának tatarozását, és felmerült bennem a kérdés, hogy hány évre van szükség egy ilyen munkálat kivitelezéséhez?

Jelen esetben egy T. úr által vezetett cég a „tettes”. Elmondhatom, hogy egy ilyen komolytalan vállalkozót ritkán talál az emberfia. Ugyanis az állásokat 2015 tavaszán szerelték fel, aztán nagyritkán úgy csináltak, mintha dolgoznának, egy hetet igen, pár hónapot nem. Július elején sikerült annyira „haladni”, hogy lemeszeljék a negyedik falát is a toronynak, fel is írták az idézeteket tele helyesírási hibákkal!

A bádogtetőt egy udvarhelyi, kétszemélyes csapat egy nap alatt lefestette, (le a kalappal előttük). Maradt még az, hogy a fővállalkozó lebontsa az állványokat, és elvégezze a még szükséges, apróbb javításokat. Mindez többszöri kérés ellenére sem történt meg. Felteszem a kérdést T. úrnak, az idén befejeződik a tatarozás, vagy az állványokat otthagyjuk a következő javításokig!?

B. Tibor (e-mail)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük