Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Húsvétra készülök

Húsvét a keresztények hitében a feltámadás ünnepe, a legfontosabb ünnep, hiszen a feltámadás valóságának hite a kereszténység ember- és világképének sarokköve. Bár Isten ítéletet érdemlő bűnösökként tekint ránk, a szeretete erősebb, ezért egy másik tervet dolgozott ki számunkra. Emberi formát öltött, és felvállalta a bűneinkért járó büntetést. Jézus helyettünk halt meg, hogy megbocsátást nyerhessünk.

Az általunk ismert összes vallás közül egyedül a keresztényeknél látjuk Istent lépéseket tenni az emberiség felé, és gondoskodni arról, hogy kapcsolatot létesíthessünk vele. Jézus az isteni szív szeretetéről tesz tanúbizonyságot, amikor a szükségleteinkről gondoskodik, és magához vonz minket. Jézus halála és feltámadása miatt új életet kínál nekünk. Isten nem kényszerít minket arra, hogy higgyünk benne.

Bár szüleim esténként rákényszerítettek, hogy lefekvés előtt imádkozzam, formálisan végeztem csak el… A kommunista rendszerben, fiatalon nem is próbáltam keresni Istent. Idő teltével, amikor hozzám közel álló szeretteim kerültek nehéz időszakba, megkörnyékeztek az átkozott betegségek, hát egyből megtérdeltem. Volt időszak, hogy hiábavalónak tűnt az otthoni keresztényi neveltetésem, ám azon az éjszakán én kezdtem keresni a Mindenhatóság kezdetét. Azonnal beismertem, s kimondtam Istennek, hogy tulajdonképpen Ő nyert. Én nem vártam semmit, egyszerűen jogosnak ismertem el azt a tényt, hogy Isten létezik. Az utána következő pár hónapban mégis lenyűgözött az irántam való szeretete. Megtartotta, megszabadította a betegség kezéből, visszaadta nekem a számomra annyira szeretettet.

Jézus azt mondta: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangom, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” Várd a vendéget!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük