Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hősök és áldozatok

A több mint egy esztendőn át tartó német követelésnek engedve, 1942 tavaszán Magyarország a keleti frontra küldte a hadászati vonatkozásban német parancsnokság alá rendelt, túlnyomórészt tartalékosokból álló 2. magyar hadsereget. A 200 ezres állomány felszerelése magyar viszonylatban a legjobb, a németekéhez képest azonban korszerűtlen és hiányos volt.

Honvédjeink a Don folyót 1942. július 7-én érték el, ahol védekező állásokba rendeződtek a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométeres szakaszon. A tél beköszöntéig közülük mintegy 26–27 ezren vesztették életüket, a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolására tett sikertelen kísérletek során. Ráadásul a németek a megígért korszerű felszerelés és fegyverzet biztosítása helyett, novemberben nekiláttak a csapataik térségből való kivonásának Sztálingrád ostroma miatt. Így a fokozatos felváltásukra küldött 40- 45 ezer (közülük 20 ezer munkaszolgálatos) fővel kiegészült 2. magyar hadsereg, a betartatlan ígéretek és visszavonulást megtiltó német parancs súlyától görnyedve fohászkodott neki az orosz télnek, amely mínusz 30, -35 fokos hideggel szakadt a nyakukba.

Ilyen előzmények után és körülmények között érte őket az 1943. január 12-én elindított szovjet támadás, amely következtében két nap elteltével az ellenség 50 km szélességben áttörte a védelmüket. Ők azonban – a parancshoz tartva magukat – nem vonultak vissza, ezzel megpecsételvén a sorsukat. Kezdetét vette a modern magyar hadtörténet legnagyobb tragédiája. Az elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma 128 ezer főre tehető, de a megközelítőleg 28 ezer fogolyból is csak 3–4 ezer élte túl a megpróbáltatásokat.

A katona nem vitatkozik, nem filozofál, és nem cselekszik saját akaratából, hanem parancsot teljesít és hajt végre a legjobb tudása szerint. Ennek megtagadása pedig békeidőben enyhébb, háború esetén halálbüntetést von maga után. És ez érvényes minden egyenruhát hordó és a hazája szolgálatára felesküdött személyre, nemzetiségtől, rangtól és állampolgárságtól függetlenül. Még akkor is, ha önként lépett a hadsereg kötelékébe. Különbség csupán a felelősség megoszlásának mértékében lehet, ami rang és beosztás függvénye. Éppen ezért az akkor és ott elesett honvédeket hősöknek és áldozatoknak kell tekinteni, akik emléke előtt kötelességünk évről évre fejet hajtani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük