#Hírmondó25: Az a nyár az induláskor

1996 tavaszán jelent meg a Székely Hírmondó első száma, amelynek impresszumában még nem, de a nyári lapszámokban „vendégszerkesztőként” szerepelek. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy doktori tanulmányaim megkezdése előtt hazajöttem nyaralni, Kocsis Károly lapszervező, főszerkesztő pedig szólt, hogy nincs-e kedvem ott lenni a lap indulását követő hetekben. Volt, mivel úgy éreztem, Kézdiszéknek szüksége van egy külön lapra, amely a helyi történésekkel foglalkozik, és fórumot nyújt a térség dolgainak kibeszélésére.

Állítom, a Székely Hírmondó első pillanattól az egyik legjobban kitalált lap volt, annak szerkezete ma is kiállná a próbát. Sok-sok hír, információ került bele, a cikkek nem voltak hosszúak, egyáltalán: nem volt semmi túlbeszélve. Emlékszem (habár híresen rossz a memóriám), az a nyár azzal telt, hogy a bő lére eresztett írásokból vékony, cingár hírecskéket gyártottunk, mondván, senki sem kíváncsi a cikornyás körmondatokra. Az egyik újságíró emiatt aztán örökre meg is haragudott, mondván, ő másfajta újságíráshoz van szokva. Az olvasó pedig hamar ráérzett a pörgősebb, célirányosabb cikkek ízére, így sikerült túlélni a kezdet nehéz korszakát, sőt sikeresen eljutni oda, hogy mára már megyei szórású napilappá vált az egykori kézdiszéki hetilapocska.

Jó végignyálazni azokat a kezdeti lapszámokat. Nagyjából mindent megtudunk arról, mi történt a városban, kit éppen mi foglalkoztatott, milyen árak voltak a piacon (ez például ma már nagyon kevés embert érdekelne, mert nem onnan vásárolunk elsősorban), sőt még a reklámok is nosztalgiára bírják az embert, hiszen eszünkbe jut, milyen menő cégek voltak akkoriban, hova volt érdemes beülni egy kávéra stb.

Gondolom, ma újabb kihívás előtt áll a lap, mivel arra kell választ adni, fel tudja-e venni a versenyt az elektronikus médiával vagy akár a közösségi oldalakkal. Remélem, hogy igen, és harminc év múlva is elő lehet majd venni az elkövetkező évek lapszámait, hogy egy kicsit újra nosztalgiázzunk. Mert azáltal lesz történelemmé a jelenünk, ha nyomot hagyunk magunk után.

Sántha Attila
(egy ideig vendégszerkesztő, később munkatárs, jelenleg az Előretolt Helyőrség szerkesztője)