#Hírmondó25: A közösség Hírmondója

Pontosan emlékszem, 2007-ben, egy borús őszi napon a kolozsvári Krónika napilap szerkesztőségében épp az első kávémat szürcsöltem az új kollégáimmal egy hatalmas irodaház pici erkélyén, és az ilyenkor szokásos bemutatkozási formalitások közepette valaki megkérdezte tőlem: hol tanultam szakmát, és miért szerettem bele. Én nem egy messzi-távoli oktatási intézmény nagy öregjeitől tanultam örök érvényű szakmai bibliákból, hanem a Székely Hírmondónál bontogattam a nyomdafestékfoltos újságírói szárnyaimat, ahol közel hat év alatt – kis túlzással – körbejártam Háromszék minden szegletét egy diktafonnal, egy jegyzetfüzettel és egy fotógéppel a táskámban, izgalmas sztorikért, amelyek aztán érdemi cikkekké formálódtak. A szerkesztőségben egy igazi baráti közösség formálódott azokban az években – mai napig úgy érzem, ezt a szakmát másképp nem is lehet művelni, én legalábbis ehhez vagyok szokva –, figyeltünk egymásra, segítettük egymás munkáját, így tanultunk.

Ó igen, volt még egy kérdés. Hogy miért szerettem bele ebbe a szakmába? Épp emiatt: páratlan közösségi élményt nyújt. Járod a településeket, elképesztően izgalmas beszélgetéseket folytatsz rendkívül értékes emberekkel, jelen vagy a legfontosabb közösségi eseményeken – közben mindig gazdagodsz, főleg lelkiekben –, s ezekről be kell számolnod írásban, az írásaid pedig belekerülnek egy lapba, amelyet végül több ezren forgatnak a folyamat legvégén. A közösségről írsz egy remek közösség tagjaként, a te közösségednek!

Ezekben az ingerszegény, távolságtartós időkben gyakran eszembe jutott, hogy mennyi mindent köszönhetek a szakmámnak, és annak a műhelynek, ahol elsajátítottam az alapjait. Én a 25 éves Székely Hírmondó véndiákja vagyok, a közösség Hírmondójáé!

Gyergyai Csaba
(jelenleg a Krónika napilap munkatársa)