Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Haszonélvezők

Sok minden történt velem és körülöttem. Nagyrészt olyan, amit elkerülhettem volna. Csakhogy a történelmi időszámításban a volna nem létezik, s ha igen, akkor csak utólagos, legtöbbször keserű tapasztalatként. Összeültek Párizsban az európai országvezetők, emlékezvén a világ szeme láttára az első világháborúra – a békekötés évfordulóján. Ott voltak a mai politikusok, feltételezem, felelősségük tudatában. Ha nem látom ott Angela Merkelt, nem írtam volna ezt az égbe irányított, de a templomunk tornyán túl már nem hallatszó beszédet.

Egyáltalán nem túlzok, nem túlozunk, akik azt állítjuk, hogy Európában elindult, terelgetve, dédelgetve a harmadik világháború. Él és öl és pusztít. Ki az az eszement, aki ezt nem látja? És a törvénytelenül beözönlő népségnek vendégasztalt és ágyat terítő Angela Merkel ott van a diplomáciai képviselők között, még a vagonban is, a múzeumban, melyben az akkoriak 1918. 11. hó 11-én aláírták a békét. Szent Mártont a libák árulták el a legenda szerint.

A valahogy eddig létező európai békét Merkel vitte vérpadra, Soros Györggyel és társaikkal együtt. Immár nincs béke, őrjöngnek a beáradó idegenek. Jogaikat kérik a svéd meg a spanyol királytól. Az első nagy háborúban meg a másodikban is vesztes Németország a meghívójuk!

Mi lett volna, ha Tisza István magyar miniszterelnök nyíltan és nagy hangon kikiáltja az igazságot, amelyről tudott már 1914-ben? A történelemben nincs a volna, a hátha. – Erdélyben menekítsen mindent a lakosság, önmagát is, mert a királyi Románia be fog törni még ez augusztusban! – Nem kiáltottak. Odafenn tudták. Sőt, azt is tudták, hogy 1883. október 30-án gróf Gustav Kálnoky közös osztrák–magyar külügyminiszter és Dimitrie Sturdza román külügyminiszter titkos szerződést írt alá Bécsben. A monarchia segítséget nyújtana Romániának egy orosz támadás esetén. A román királyság 1916-ban kettős szerződésszegőként támadta hátba Ausztria–Magyarországot, titkon, rabolva és gyújtogatva, mészárolva a magyarságot Erdélyben. Erdély volt az ára szerződéseinek és szerződésszegéseinek. A rettenetes két háborúnak aránytalanul nagy haszonélvezője. Ezt ma már tudjuk. Azt is, mit művelnek Merkelék. Kié lészen a haszon, ha mi már nem leszünk?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük