Harminc év

Harminc évvel ezelőtt a temesvári polgárok, magyarok, románok, svábok élőláncot vontak Temesváron egy református lelkész háza köré, megakadályozandó, hogy a kommunista hatóságok kilakoltassák, és egy eldugott szilágysági faluba üldözzék.

A mai fiatalok hál’ Istennek el sem tudják képzelni, micsoda óriási kockázatot vállalt az, aki akkor szembefordult a rendszerrel. A Mária téren lévő templom és papi lak előtt egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, és követelték az eljárás leállítását. Bár ezt a helyszínre érkező polgármester szóban megígérte, a tömeg nem tágított, sőt antikommunista jelszavakat kezdett skandálni.

A mozgalom futótűzként terjedt el a városban, ezrek vonultak az utcára. Estére kivezényelték a katonaságot, amely tüzet nyitott a tüntetőkre. Kitört az akkor még forradalomnak hitt lázadás. Összesen 1104 ember esett áldozatul az esztelen vérengzésnek. A legfájóbb talán az, hogy ezek közül „csak” 162-en haltak meg a diktátor elleni tüntetések alatt, 942 ember azt követően vesztette teljesen hiábavalóan életét, miután a kommunista párt második vonalából verbuválódott új hatalom átvette az irányítást. Ezért soha egyetlen politikust sem vontak felelősségre.

A mai napig nem lehet tudni, kik voltak a „terroristák” , kik és milyen munícióval lövöldöztek éjjeleken át, kik a felelősek azért, hogy 18-19 éves, ártatlan sorkatonák tucatjai estek a testvértűz áldozatául, és folytathatnánk (ezzel kapcsolatos riportunkat lásd holnap lapszámunkban – szerk.). A temesvári ügy periratait néha előveszik, leporolják, majd visszateszik az archívumba.

Szemlátomást valamiféle alkut kötöttek, hogy nem bántják azokat a ma már időskorú vezetőket, akiket aligha lehetne felmenteni a felelősség alól, és akik – egyáltalán nem utolsó sorban – terhelő vallomást tehetnének a titkosszolgálatok azon magas rangú tisztjeire, akik nagy valószínűséggel az egész performanszt színre vitték, és akik köszönik, busás nyugdíjukkal boldog öregkort értek meg. Bár ma a parlament szószékéről várhatóan az égbe emelik a „hős román népet” , marad az ősi bölcsesség: annak az országnak, amely gyáva szembenézni és leszámolni múltjával, nincs jövője.