Harangjaink a sárban

Bizonyos, hogy százmilliónyian néztük rendre-szerre az eget. Felhőt találtunk rajta, mert kikönyörögtük epedve. Hiszen víz nélkül élnünk nem lehet. Szomjaztunk így is eleget.

Mai napig is ott bolyong az ének a fellegekben, hiszen sötétedik, világosodik tőle az egünk s életünk. A szerelem himnuszai ott dideregnek vagy ragyognak a forróságban. A dalszerző így vitte föl az ének hullámhosszán „a vén Európát, a büszke nőt”.

Soha nem gondoltam arra semelyik életszakaszomban, hogy egykor – ma – még aggodalmasan kell siratnom a veszendőség s az elveszejtés partján, martján a földrészt, melyet annyi pap, nemzetvezér, harangozó vigyázott, félrevervén vészhelyzeteinkben a harangjainkat, hogy gyűljön a védelem! Azt írta Petőfi, hogy Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai… Mi Sándorunk! A büszke Európa sikoltozik halálra ítélten!

Sikoltva értesítem ezt a néhányszáz milliót, hogy ma ott tartunk, s ott vergődik Európa, a büszke nő, hogy az iszlám itt is, ott is betiltotta a keresztény harangokat. Nem lehet félre verni csángatva a végveszedelmünkben – ! –, mert nem egyezik a másik vallással, melynek alapelve mozgósítja népeit, hívőit a keresztény kultúra ellen.

A Notre Dame temploma s Budán a Mátyásé elnémul nemsokára örökre. És át kell majd nemsokára állítanunk az időszámításunkat, az óráinkat, mert szeretett Európánkból vasorrú bába lesz Soros pénze parancsára, unokáink, gyermekeid tanulhatják a Talmudot, érinthetik homlokukkal az egykor keresztényre szentelt földet – már iszlám felügyelet mellett.

A vén Európa, a büszke nő a Sátán ringyója lesz a szemünk láttára. Nem húz bennünket az iszap magába, de sebaj, beletipornak, vetnek oda, ahová a kereszteket, Szűz Mária ártatlan képét, s mind a jóra intők könyveit és koszorúit. Erősebben, gyökérszorításos szigorúságunkkal kell védenünk a Büszke Nő, Európát.

Hát jöjjön a Megváltó, ha még látni szeretne bennünket Európástól!