Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hajszálrepedés a koalíción

Szokatlan, enyhén botrányszagú helyzet alakult ki a román politikában azt követően, hogy Călin Popescu Tăriceanu, a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a liberális ALDE és egyben a felsőház elnöke bejelentette, ő maga is megméretkezik az államfői tisztségért kiírt választásokon. Ez annak fényében, hogy a szociáldemokraták is önálló jelöltet indítanak a miniszterelnök asszony személyében, fura helyzetet idéz elő: a parlamenti többséget és a kormányhatalom stabilitását adó két pártszervezet szövetségesből gyakorlatilag egymás ellenfeleivé válnak, legalábbis az első fordulóig. Mintha a koalíciós felek lassan, de elengednék egymás kezét.

Nyilván a demagóg ízű népszavazással megspékelt EP-választásokon elszenvedett vereség hozzájárulhatott ehhez a szokatlan, koalíciós partnerek és politikai szövetségesek közti érdekellentét és versenyhelyzet kialakulásához. A kínos és közös vereség után – érthető módon – kétségek merülhettek fel a partnerek között az együttműködés kölcsönös hasznát illetően.

Mi több, a fejlemények láttán Iohannis elnök kivételesen most újra elmosolyodhatott egy röpke pillanatra a palotájában, hiszen az ellenzéki erők szembefordulása nemcsak az újabb államfői mandátumot hozza közelebb számára, hanem még pártja, a nemzeti liberálisok előtt is bontja az akadályokat a kormányhatalom felé vezető úton. Hiszen a koalíciós partnerek közti hajszálrepedések és kétségek a kampányidőszak konfrontatív természetéből adódóan előreláthatóan csak erősödni fognak, s ez a gyengeség, amellett, hogy megnehezíti a parlamenti többség együttműködését és cselekvőképességét (még ha rövid távon is), felértékelheti egy alternatív, az ellenzéki pártokból verbuvált kormányváltó szövetség gondolatát.

Most, hogy a jelek szerint a jövőt a PSD inkább Pontával tervezi, Tăriceanu nehéz feladat előtt áll. De államfői ambíciója akár jól is jöhet az ALDE-nek. Mivel az leginkább személyes karizmájára épült, ha a pártvezér jól szerepel, a második fordulóig, mint mozdony, visszahúzhatja pártját a belpolitikai tényezők klubjába. Ha mégsem, a választói bázis hiánya és a megrendült nemzetközi kapcsolatok a véget jelenthetik a Liberális és Demokraták Szövetségének.

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük