Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hagymaszagú politika

Annyira keverték-kavarták a pártok a kormányalakítást, hogy az szinte hagymaszagú lett. És nem azért, mert az egyik párt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dacian Cioloș a hagymáról híres Perecsenről való, hiszen számtalanszor hol ezzel, hol azzal a pártbeliekkel tárgyalt egy-egy miniszterelnök-jelölt, és olyan hagymahéjakként tettek össze kormányokat. S bár ezek a héjak rothadtak voltak, sőt már bűzlöttek a korrupciótól, meg a hozzá nem értés szagától, azért csak odafércelték a közöshöz. Sajnos, törvény, hogy aminek szét kell hullania, az szét is hullik.

Öreg tapasztalat mondatja velem, hogy volt egy olyan párt, nem is egy, amely eltűnt a politikai süllyesztőben, Pl. a Parasztpárt, de a Demokrata Párt is. Egyszerűen azért, mert az emberei szakmailag halványak voltak, pedig még mindig magasan verték a Cîțu-kormány minisztereinek tudásszintjét. A tárgyalások után majd eldől, hogy mennyire lesz életképes a következő csapat, amelynek ki kell húznia a több különböző krízisből – gazdasági, pénzügyi, egészségügyi – az országot. Egy biztos, ha netán újraszervezik az éppen csak össze nem dőlő eddigi koalíciót, amely ameddig állt, a hibák sorát követte el, aminek következtében a pandémia miatt naponta ötszázan haltak meg a kórházakban. Gazdaságilag szinte-szinte összeomlik az ország, az emberek nem tudják, hogy ekkora árak mellett miként telelnek át, mert főleg a tüzelőanyag és az üzemanyagok ára szinte az egeket érik, az átlagbér meg a minimálnyugdíj továbbra sem elég a megélhetésre.

Mit hoz majd a liberális-szocdem puszilózás, nem tudni. Remélhetőleg egy kis szociális érzékenységet. Csakhogy már kiengedték a vadliberális szellemeket, nehéz most ezeket visszatessékelni vagy megfékezni. Ennek egyik irányítója, a menesztett miniszterelnök, Florin Cîțu, az oktatásra és az egészségügyre ügyet sem vetett, aminek az eredménye a fiatalok tanításának elhanyagolása, és napi ötszáz Covid-halott. Annyi eddig bizonyos, hogy az RMDSZ-t is beveszik az új koalícióba. Új alkotmányt szeretnének megszavaztatni. Ehhez szükség van az erdélyi magyarok szavazatára.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük