Háború után béke?

A kormány a heves nemzetközi és belföldi ellenreakciók dacára is rendületlenül viszi előre az igazságügyi reformot, és az vádhatóság káderei körében végzett tisztogatási hadműveletét. Ezért csöppet sem tűnik meglepő fejleménynek, hogy a leszámolás lángjai elérték a Legfőbb Ügyész személyét is. A lángnyelvek már a hivatalt irányító Augustin Lazãr talpát nyaldossák.

Az igazságügyi miniszter többek között a titkosszolgálatokkal kötött titkos megállapodások bűnét olvassa a főügyész fejére a menesztést indokoló jelentésben, a vádhatóság pedig azzal védekezik, hogy az erre való felhatalmazás megtalálható egy 2005-ös kormányhatározatban, amely az Országos Korrupcióellenes Stratégia gyakorlatba ültetéséről rendelkezik.

Ez a két konfrontálódó és meglehetősen képlékeny jogalap, mit felvonultatnak a nyilvánosságban a szembenállásba bonyolódott felek, és ezt színezik tovább, egészítik ki a politikai pártok véleményvezérei és közírók, kik hol a pokolra kívánják, átkozzák, vagy éppen tagadják még a létét is a Titkosszolgálati Együttműködés Rendszerének, és inkább a választott kormánytól féltik a jogállamot, demokráciát, és az igazságügy függetlenségét.

Hatalmi és döntő pozícióban viszont a kormány narratívája és szándéka van, és annak útjában jelenleg nem áll semmilyen törvényes akadály. A korrupcióellenes ügyész menesztése körül kirobbant vitára pontot tevő alkotmánybírói határozat óta már az államfő sem. Vagyis kevés találgatnivaló maradt a főügyész sorsát illetően. A szociáldemokraták Lazăr eltávolításával pontot tehetnek az igazságügy átszervezésére, megszabadulva egy több éve húzódó, a párt számára jelentős presztízsveszteséggel járó nyűgtől.

Ehhez a forgatókönyvhöz illeszkedik a szenátus és az ALDE elnökének, Tăriceanunak a megnyugvás és harmónia húrjait pengető, egy az igazságügy kérdésében összpárti békepaktum kidolgozására és elfogadására tett javaslata. Kérdés persze, hogy egy európai parlamenti, majd elnökválasztási kampány küszöbén mekkora a valószínűsége egy ilyen pajtáskodásnak, tekintettel arra, hogy több új politikai szervezet is az igazságügyi reformból kiaknázott politikai tőkének köszönheti a létét.