Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyűlöltkeltők tündöklése és bukása

Kis híján elvitte a szívroham a sepsiszentgyörgyi ortodox templomban a székelyföldi Gyűlöletkeltőt!

Történt pedig, hogy hétvégén hálaadó istentiszteletet tartottak abból az alkalomból, hogy felújították a legnagyobb háromszéki román templomot. Ehhez – az évi egymillió lejes egyházsegítő program keretében – a helyi tanács is hozzájárult. A magyar többségű testület ugyanis egyetlen szó nélkül minden évben odaadja a román képviselőknek, az ortodox egyháznak ennek az összegnek a húsz százalékát, amivel legjobb belátásuk szerint gazdálkodhatnak – ezt akár kulturális autonómiának is nevezhetnénk, de gyűlöletkeltő körökben ez átokszónak számít.

Tény, hogy a ceremónia után az egyházi elöljárók köszönetüket fejezték ki a támogatásért (amit persze más alapokból is felpótoltak), majd a hívekkel egyetemben vastapssal jutalmazták a polgármester néhány közvetlen mondatát. A Gyűlöletkeltő kitért a hitéből! Nem értette, hogy jóllehet ő, a lánglelkű hazafi minden nap bebizonyítja, ez a polgármester mennyire románellenes, milyen tiszteletlen a román nép, a román szimbólumok és jelképek iránt, hogy jöhetnek a hívek ahhoz, hogy szimpátiájukat fejezzék ki iránta! Miközben korábban egy vékony tapsot sem kapott sem a „jó román” prefektus, sem egyetlen egyházi elöljáró sem, éppen a polgármestert jutott eszükbe megtapsolni?! Hát normálisak ezek?! Az emberi mivoltából rég kivetkőzött Gyűlöletkeltő képtelen megérteni ezt az emberi reakciót.

Lehet, hogy az embereknek elegük van a gyűlöletből. Lehet, hogy megunták az állandó uszítást. Lehet, hogy nem kell nekik olyan „méltóságért” küzdő szervezet, amely semmibe veszi mások méltóságát. Lehet, hogy nem kell olyan „európaiság”, ami mások kizárásán, eltaposásán alapszik. Lehet, hogy nem kell nekik több marakodás, utálat, ellenségeskedés. Lehet, hogy másképp látják a világot, a környezetüket, a várost, a többségi lakosságot, mint a Gyűlöletkeltő. Lehet, hogy csak egyszerűen élni akarnak, csendben és békében. Gyűlöletkeltők nélkül. Tisztelet nekik!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük