Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Győztesek közt bűnös, aki néma

Csak egyetérthetünk Alina Mungiu-Pippidivel, hogy „egy jövendő Románia nem lehet sem szocdem, sem liberális, sem párhuzamos vagy mélyállam.” Teljesen tiszta politikusokkal, lehetőleg egyöntetű döntéssel kellene létrehozni egy új parlamentet, kormányt és választani új államelnököt. Ugyanis a jelenlegi politikai piacon lévő pártok egyike sem jobb a Deákné vásznánál. Mindegyik nacionalista, a hatalomra töréssel csak az ország kincseit akarják megszerezni; nincs egy megfelelő programjuk a gazdaság fellendítésére, a nép életszínvonalának emelésére.
Az EP-választás eredményét kivetítették az országra, mintha az itteni hatalommegosztásra is érvényes lenne. Pedig nem. De akárkik kerülnek hatalomra, nincs tiszta politikai csoportosulás. A szocdem rosszfiúját rács mögé tették, mellette sokat közülük eltávolítottak a hatalom közeléből. Ne gondolja senki, hogy az úgymond győztesek tiszták és angyalok! A liberálisok listája első helyén a nagynemzeti hangadó Bogdan Rareş áll, aki az úgymond szabadelvűek főembere, hiszen az egyébként gyenge és ugyancsak hazug Ludovic Orban helyére tör. De ott van a valahai kommunista igazgató, majd demokratapárti Vasile Blaga, aki ellen egy több millió dolláros pert indítottak, majd simítottak el.
Ha csak annyit mondunk, hogy az USR–PLUS szövetség listáját az ifjúsági Vatra Românescă volt elöljárója vezeti, aki a hírszerzés felé is kacsingatott, elégséges. Hiszen a szövetség az eddigi üléseiken egy vékony szót sem eresztett meg az erdélyi magyarok problémáiról, a politikai rendőrség ténykedéseiről pedig úgyszintén hallani sem akarnak. A Népi Mozgalom Párt azt a Traian Băsescut küldte az EP-be, aki tíz esztendeig törvénytelenségek sorát vitte végbe, s lehazudta, hogy a szekunak dolgozott.
Ezekkel, hatalomra kerülve, biztos nem fog változni semmi Romániában. Főleg egy olyan államelnökkel nem, mint Klaus Iohannis, aki még a pápának is azt lódította, hogy az országban minden nemzetiségi kérdés megoldott, pedig még az őszentsége miseruháján is cenzúrázták a magyar szavakat a biztonságiak. Ja, erre mondják, hogy kitört a jogállam.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük